Tollas Erzsi
Majlát Józsefné Ötvös Sára, Kibéd
– Jó estét, jó estét, Tollas Erzsi asszonykám,
Tollas Erzsi leányod talán el is aludt már.
Költse fel, költse fel, s engedje jel a bálba,
Bagarijás cipőjét húzza fel a lábába.
Felkőti, felkőti, hogy engedje ja bálba,
Elengedte ja bálba, kilenc cigány ott várta.
– Húzzátok cigányok, kivilágos reggelig,
Mikor egyik elfárad, a más újra kezdheti.
Akkora legények táncoltatták a leányt, mikor az egyik legény elfáradt, táncoltatta a másik. Három legény szerre táncoltatta. Addig táncoltatták, amíg a karjuk között összeesett a leány. Kérezett ki:
– Engedjetek ki, engedjetek ki, engedjetek kimenni,
Bagarijás cipőmből piros vérem öntsem ki.
– Nem lehet, nem lehet most a bálból kimenni,
Menyasszonyi táncodot végig ki kell táncolni.
Addig szépen, hogy a leány meghótt a karjuk között. S azt mondja tovább az ének:
– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, Tollas Erzsi asszonykám,
Tollas Erzsi lányodot halva hozzák a bálból.
Akkor azt mondja az anyja:
– Verje meg az Isten azt az édesanyát,
Aki maga nélkül elengedi lányát,
Elengedi lányát meghalni.
10-11. A halálra táncoltatott leány (Tollas Erzsi)
Az egész nyelvterületről kerültek elő változatai. Vargyas Lajos összesen 431-ről tud (Vargyas, II. 277-278.). Szerinte 14. századi francia átvétel. Seprődi gyűjteménye nem tartalmazza, első kibédi változatai: Ráduly, 20-23. sz.; 157-158. sz.
Ötvös Sára fiatalasszony korában tanulta a fonóban, akkoriban „divatos” ének volt. „Énekeltük elég sokszor, de a legtöbbet beszélgettünk rólla. Mondtuk, hogy jaj, szegény leány így, szegény leány úgy, s jól megjárta.” Ötvös Sára másoktól is hallotta, leggyakrabban a Tollas Erzsi nevével énekelték. „Egyszer valami más neveket is mondtak, már nem is tudom, hogy miket, de az nem vót az igazi, mert Tollas Erzsi vót az igazi.” A halálra táncoltatás indoklásaképpen a következő magyarázatot főzte az énekhez: „Három szeretője vót a leánynak, Tollas Erzsinek, s mind a három el akarta venni. A leány azt se tudta, hogy melyikhez menjen. A legények összeverekedtek, aztán arra égyeztek ki, hogy vigyék Erzsit a bálba, s táncoltassák úgy el, hogy haljon belé, mert akkor nem lesz az egyiké se. Hát innen ered ez a történet.” Később Ötvös Sára egyre ritkábban énekelte, öregkorában alig jutott eszébe. „Mostanába nem fújják, keveset énekelem én is, örökké más gond jő a fejembe.” A faluban javarészt csak az öregasszonyok emlékeznek még a teljes változatokra, a fiatalok inkább töredékeit tudják.
Ötvös Sára két változata közül az első (10. sz.) teljesen hibátlan, a típus eléggé jól kikristályosodott redakciója. A második változatban (11. sz.) a verses részeket meg-megszakítják a prózai betétek: egyrészt magyarázó jellegű, másrészt új tartalmi jegyeket hordozó mondatok. Mindazt, amit Ötvös Sára külön is elmondott a halálra táncoltatás indoklásaképpen, iatt a ballada szövegébe ágyazottan találjuk meg. A három legény szerepeltetése - akik „szerre táncoltatják a leányt” - egészében Ötvös Sára leleménye. Jó néhány eddig közölt változat ugyan még őrzi ezt a motívumot, amely szerint „a szeretőt párjával” tartó lányt büntetik ilyen szigorúan, de ez a motívum kizárólag a ballada végén fordul elő, a történet amolyan tanulságaképpen. A két változat egybevetése során ugyanakkor ismét meggyőződhetünk arról, hogy Ötvös Sára igen fejlett rögtönzőkészséggel rendelkezik. Az első változat e két sora: Húzzátok, cigányok, hogy reggelig kitartson, / Tollas Erzsi szép leány, hogy reggelig mulasson, a második változatban már ilyen formában termelődött újjá: Húzzátok, cigányok, kivilágos reggelig, / Mikor egyik elfárad, a más újrakezdheti. Ez is azt bizonyítja, hogy a két tendencia - hagyományhoz való ragaszkodás és a szüntelen megújításra való törekvés - egyetlen adatkzölő esetében is mindig jelen van, gátolja, erősíti, építi egyik a mást. Ötvös Sára például megpróbál ragaszkodni a már egyszer meghallgatott-megtanult ének eredeti formájához, de közben az elfelejtett szövegrészeket gyakran új megformálású szövegrészekkel helyettesíti. A ballada dallama régi stílusú. Épebb formáját megtaláljuk Vargyas Példatárában (Kodály Zoltán: A magyar népzene. A példatárt szerkesztette Vargyas Lajos. Bp. 1960. 183. sz. dallam).
(Ráduly 1979: 123-124.)