Tollas Erzsi

Majlát Józsefné Ötvös Sára, Kibéd

1.    Jó estét, jó estét, Tollas Erzsi asszonyság,
       Tollas Erzsi szép lányod talán le is feküdt már.

2.    – Lefeküdt, lefeküdt, talán el is aludt már,
       Nem mehet el a bálba, csendes álmát alussza.

3.    – Kőtse fel, kőtse fel, engedje jel a bálba,
       Bagarijás cipőjét húzza fel a lábába.

4.    Felkőti, felkőti, elengedte ja bálba,
       Bagarijás cipőjét húzta fel a lábára.

5.    – Húzzátok, cigányok, hogy reggelig kitartson,
       Tollas Erzsi szép leány, hogy reggelig mulasson.

6.    – Virrad ki, virrad ki, a bálból hogy menjek ki,
       Bagarijás cipőmből piros vérem öntsem ki.

7.    – Nem lehet, nem lehet most a bálból kimenni,
       Mert a nótát most húzzák, ezt végig kell táncolni.

8.    – Nyiss ajtót, nyiss ajtót, Tollas Erzsi asszonyság,
       Tollas Erzsi szép lányod ajtódon halva hozzák.

9.    Verje meg az Isten azt az apát s jó anyát,
       Aki egyszer beestül, s elengedi a lányát.

    10-11. A halálra táncoltatott leány (Tollas Erzsi)
    Az egész nyelvterületről kerültek elő változatai. Vargyas Lajos összesen 431-ről tud (Vargyas, II. 277-278.). Szerinte 14. századi francia átvétel. Seprődi gyűjteménye nem tartalmazza, első kibédi változatai: Ráduly, 20-23. sz.; 157-158. sz.
    Ötvös Sára fiatalasszony korában tanulta a fonóban, akkoriban „divatos” ének volt. „Énekeltük elég sokszor, de a legtöbbet beszélgettünk rólla. Mondtuk, hogy jaj, szegény leány így, szegény leány úgy, s jól megjárta.” Ötvös Sára másoktól is hallotta, leggyakrabban a Tollas Erzsi nevével énekelték. „Egyszer valami más neveket is mondtak, már nem is tudom, hogy miket, de az nem vót az igazi, mert Tollas Erzsi vót az igazi.” A halálra táncoltatás indoklásaképpen a következő magyarázatot főzte az énekhez: „Három szeretője vót a leánynak, Tollas Erzsinek, s mind a három el akarta venni. A leány azt se tudta, hogy melyikhez menjen. A legények összeverekedtek, aztán arra égyeztek ki, hogy vigyék Erzsit a bálba, s táncoltassák úgy el, hogy haljon belé, mert akkor nem lesz az egyiké se. Hát innen ered ez a történet.” Később Ötvös Sára egyre ritkábban énekelte, öregkorában alig jutott eszébe. „Mostanába nem fújják, keveset énekelem én is, örökké más gond jő a fejembe.” A faluban javarészt csak az öregasszonyok emlékeznek még a teljes változatokra, a fiatalok inkább töredékeit tudják.
    Ötvös Sára két változata közül az első (10. sz.) teljesen hibátlan, a típus eléggé jól kikristályosodott redakciója. A második változatban (11. sz.) a verses részeket meg-megszakítják a prózai betétek: egyrészt magyarázó jellegű, másrészt új tartalmi jegyeket hordozó mondatok. Mindazt, amit Ötvös Sára külön is elmondott a halálra táncoltatás indoklásaképpen, iatt a ballada szövegébe ágyazottan találjuk meg. A három legény szerepeltetése - akik „szerre táncoltatják a leányt” - egészében Ötvös Sára leleménye. Jó néhány eddig közölt változat ugyan még őrzi ezt a motívumot, amely szerint „a szeretőt párjával” tartó lányt büntetik ilyen szigorúan, de ez a motívum kizárólag a ballada végén fordul elő, a történet amolyan tanulságaképpen. A két változat egybevetése során ugyanakkor ismét meggyőződhetünk arról, hogy Ötvös Sára igen fejlett rögtönzőkészséggel rendelkezik. Az első változat e két sora: Húzzátok, cigányok, hogy reggelig kitartson, / Tollas Erzsi szép leány, hogy reggelig mulasson, a második változatban már ilyen formában termelődött újjá: Húzzátok, cigányok, kivilágos reggelig, / Mikor egyik elfárad, a más újrakezdheti. Ez is azt bizonyítja, hogy a két tendencia - hagyományhoz való ragaszkodás és a szüntelen megújításra való törekvés - egyetlen adatkzölő esetében is mindig jelen van, gátolja, erősíti, építi egyik a mást. Ötvös Sára például megpróbál ragaszkodni a már egyszer meghallgatott-megtanult ének eredeti formájához, de közben az elfelejtett szövegrészeket gyakran új megformálású szövegrészekkel helyettesíti. A ballada dallama régi stílusú. Épebb formáját megtaláljuk Vargyas Példatárában (Kodály Zoltán: A magyar népzene. A példatárt szerkesztette Vargyas Lajos. Bp. 1960. 183. sz. dallam).

(Ráduly 1979: 123-124.)