[Templom előtt ėgy küs házikóba]
Templom előtt ėgy küs házikóba
Ėgy vén lėány sirdogál magába,
Falba veri fejit bánattyába,
Hogy nem vitték férhöz a fassángba.
Fassáng, fassáng ezör eléjőne,
Még ės a szėr rėám nem kerülne;
Ha még ėcczėr anyám újra szülne,
Talám rám ės a sor elkerülne.
Párta, párta, búra termött párta,
A szégyön s bú szüvem átaljárta;
Ha mėgfoglak, meszsze elhajitlak,
A patakba kővel es bényomlak.
Kisėprėm a kipingált házamot,
Fėlvetėm a paplanyos ágyamot;
Ágyam ojan, hogy a padlót éri,
Paraszt legén mėg sem meri kérni.
Én elmėnyėk igėn-igėn messze,
Magyarország köllős közepibe;
Vėrės gyüngyöt kötök a nyakamba,
Herczėg, bárók jőnek látásomra.
Mindėn este várom a kérőköt,
Tám az ördög mind elvitte őköt;
Má mėguntam a kérőköt várni,
Magam fogok szėrėncsét próbálni.
Bárcsak immán azt hallanám hirbe,
Hogy valahol legény esső lėnne,
Kifekünném az út közepire,
Hogy csėppenne a surczom széjire.
247., 360. egymásnak változata, „a vén leány méltó bújáról”.
(Kriza János 1863: 531.)