Takács Róza

Simonfi Dezsőné Madaras Zsuzsa, 69 éves

Hallottátok, a kórháznál mi történt:
Takács Rózát elütötte a nagy gép.
S mire az a nagy masina megállott,
Takács Róza piros vérbe virágzott.

– Gyertek, fiúk, tegyük fel a hordágyra,
Vigyük el a főorvos szobájába.
Főorvos úr fére fordul s azt mondja:
– Ennek csak a jó Isten a doktora.

A kórháznak nagy udvara homokos,
Ott sétál el Csíki Misi főorvos.
– Főorvos úr, adjon Isten jó napot.
– Adjon Isten, barna legény, mi bajod?

– Főorvos úr, csak az az egy kérésem,
Gyógyítsa meg a beteg szeretőmet.
– Eredj haza, barna legény, nem lehet,
Este írtam száz forintos receptet.

Kétszáz forint nem elég orvosságra,
Ha csalfa volt, szenvedjen a kórházba.
Kilenc óra, csengetnek a vizitre,
Megy az orvos második emeletre.

Tüzes lápisz, élles kés a kezébe,
Fehér vizitsapka van a fejébe.
Nagy ablaka van a műtőszobának,
Ahol annyi beteget operálnak.

– Isten veled, te nagy kórház, elmegyek,
Én már többé a viziten nem leszek.
Elbúcsúzom legényektől, lányoktól,
Utoljára a főnővér magától.

153. Kórházban (Takács Róza)

            Jellegzetesen kórházi eseményt dolgoz fel, de indítása szoros szálakkal kapcsolódik a megelőző csoportban tárgyalt balladákhoz. Gyűjteményeinkben most szerez „polgárjogot” magának. Kibédről ez az első változat. Adatközlője a 20-as években tanulta Kolozsváron, valamelyik cselédtársától: „A Sétatéren sokszor énekeltük vót, sétálás közben.” Ma is elég gyakran énekli. „Utoljára a télen énekeltem, Vásárhelyen vótam a húgoméknál, s ott énekeltem el a leánykáknak, én vagyok nekik az énekesük.”

            Kibéden most van elterjedőben. Dallama átmenetet képez a népdal és műdal között.

(Ráduly 1975: 189.)