Takács Laci
Szomorú hír, amit itt most beszélek,
Arra kérem, mindenki figyelje meg!
Takács Laci, sem gulyája, sem nyája,
Más ölébe ül a Julcsa babája.
Állj meg, kedves kis Juliskám, megkérlek,
Ne add oda szívedet más legénynek!
Mert az enyém a tiedért hasad meg,
Ha a tiéd az enyémé nem lehet.
Elmehetsz már, Takács Laci, magadra,
Találtam én náladnál gazdagabbra.
Mit ér nekem a csinos barna legény,
Ha nincs neki vagyona és oly szegény.
A faluba muzsikaszó hallatszik,
Kis Juliskát esküvőre kísérik,
Elöl megyen Kis Juliska és párja,
Utána meg az ő régi babája.
Állj meg, kedves kis Juliskám, megcsaltál,
Ezen szerencsétlen napra virradtál.
Gyászba borul mindjárt a te menyegződ,
Temetésre fordul a te esküvőd.
Egy puffantás épp a templom ajtóba,
A menyasszony halva esik a porba.
Jaj Istenem, jaj Istenem, jaj nekem,
Mindjárt elfolyik a szép piros vérem.
A faluba a harangot kondítják,
Esküvőről temetésre fordítják.
Ki a fiát, ki a lányát siratja,
Szép fiatal korba mennek a sirba.
A hűtlenségre az esküvőn elkövetett gyilkossággal válaszoló szerelmes története ugyan nem gyakori balladai tárgy, mégis nemrégen a bánsági Kisiratosról, most meg a mezőségi Vicéről került elő egy-egy, mindeddig ismeretlen változat.
Kovács Ferenc—Faragó József, Iratosi kertek alatt 116—7. — Ortutay—Kriza 784.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 640.)