Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Szilágyi Andrásné


Gyűjtő: Ráduly János
Gyűjtés ideje: 1966-03-25
Gyűjtés helye: Kibéd
Közlő: Ráduly János
Közlés ideje: 1975
Megjelenés helye: Ráduly 1975: 51-52/15. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Madaras Ferencné Dósa Jusztina, 72 éves



Szöveg

– Elmenyek, elmenyek nagy Törökországba,
Kissebbik lányomnak látogatására,

Mer én azt hallottam, a szegényt nem szánja,
Mer én azt hallottam, a szegényt nem szánja.

– Jó napot, jó napot, nagyságos asszonyom,
Istállok, istállok, egy pohár friss vizet.

– Egy pohár vizemet minthogy neked adnám,
Inkább, inkább, inkább a fődre áztatnám!

– Jó napot, jó napot, nagyságos asszonyom,
Istállok, istállok egy falat kenyeret.

–  Egy falat kenyerem minthogy neked adnám,
Inkább, inkább, inkább a kutyámnak dobnám!

– Ki leánya valál, mikor kicsi vótál?
Ki leánya valál, mikor kicsi vótál?

Szilágyi Andrásnak kicsi lánya valál,
Én pediglen annak hites társa vagyok!

– Úgy hát édesanyám, lelkem édesanyám,
Úgy hát édesanyám, lelkem édesanyám,

Neked adom, neked, gyontáros kocsimot!
– Egye meg a rozsda gyontáros kocsidot!

– Neked adom, neked, hat szép paripámot!
– Egye meg a kutya hat szép paripádot!

– Neked adom, neked, pompás palotámot!
– Vigye el a szellő pompás palotádot!

A leánya akkor nyakába borula,
Nyakába borula, szíve meghasada.



Megjegyzés

14–17. A gazdag asszony anyja. I–IV.

Változatai Erdélyből, illetve a moldvai csángóktól kerültek elő. Seprődi János nem

találta meg a századforduló éveiben. Pedig még jól ismerhették az akkori öregek, hiszen olyan népballada, amely honos volt a helyi népköltészetben. Ezt bizonyítja az a tény, hogy négy szép változatát sikerült lejegyeznem.

            Mind a négy változat az érthetőség határáig tömör, a szájhagyományozás során minden felesleges motívum kihullott már belőlük. A magyar balladákra jellemző tömör szűkszavúság szép példáivá váltak. Legelőször a 17. sz. változatra akadtam rá. Kézenfekvő eljárás alkalmazásával került felszínre: az adatközlőnek nyomtatott gyűjteményekből olvastam föl régi balladákat. Kisgergő Istvánné, Nagy Bihal Albertné történetének hallatára az adatközlő ezt a megjegyzést tette: „Nálunk nem Bihal Albertné szerepel a nótába, hanem Görgei Mihályné.” És elmondta a szöveget. A balladát az édesanyjától tanulta: „ő tanítgatta nekünk.” Az édesanyja így beszélte el a történetet: „Az asszonynak a leánya elment Törökországba szolgálni, aztán jól férjhez ment, nagy úri asszony lett belőle. Eccer hallotta az édesanyja, hogy a leánya milyen fösvény lett, a szegénnek nem adott. Elhatározta, hogy elmenyen a látogatására. Felőtözött kódusruhába, vett egy botot a kezibe, s elment felkeresni a leányát. Amikor oda ért, akkor kezdte énekelni ezt az éneket.”

            Az adatközlő gyermekkora óta egyszer sem énekelte, Görgei Mihályné személyéről semmit sem tud. Dallamára sem emlékszik. „A dallama olyan vót, mint a kódusok ahogy énekelnek” – mondta.

            A most előkerült négy kibédi változat közül a leghibátlanabb s legteljesebb a 14. sz. az adatközlő mintegy 50 esztendővel ezelőtt tanulta a fonóban: „A vén László Andrásné sokszor fútta, mert annyi éneket tudott, hogy híre vót.” Fiatal asszony korában még el-elénekelgette néhányszor, aztán egyre ritkábban jutott az eszébe. Mintegy 15-20 évvel ezelőtt énekelte utoljára.

            Ehhez a változathoz feltűnően közel áll a 16. sz. variáns. Kiderült, hogy mind a két adatközlő ugyanattól az énekestől tanulta gyermekkorában. Így tehát mind a két változat közös forrásra megy vissza. Külön tanulmányozás tárgyát képezheti, hogy egy jó emberöltővel később ismét lejegyzett ballada milyen módosuláson ment át a nép alakító-variáló műhelyében.

            A gyűjteményben egyetlen dallamot sem közölhetünk. Az 15., 16. és 17. sz. változatok adatközlői egyáltalán nem tudták reprodukálni már a dallamot. A 14. változat énekesének dallama viszont műdal (lásd a jegyzékben).

            Sort kerítettem arra is, hogy megvizsgáljam a ballada elterjedtségét a faluban: mindössze ez a négy öregasszony ismeri. Közülük a legfiatalabb is már 62 éves. Férfi adatközlőt egyet sem találtam. A fiatal nemzedék ugyan ismeri magát a történetet, de nem a kibédi változatok alapján. Mintegy 7-8 évvel ezelőtt a helyi 10 osztályos általános iskola tanulóival nagyszabású ballada-estélyt rendeztünk. Itt hangzott el a Kodály Zoltán által 1910-ben lejegyzett ditrói változat, a Nagy-Bihal Albertné. (Színpadi feldolgozását lásd Kostyákné Bálint Erzsébet: Balladajátékok. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958.) Kibéden tehát a ballada utolsó, halódó változatait sikerült lejegyeznem.

(Ráduly 1975: 175–176.)