Szép Ilona

„Anyám, anyám, édesanyám,
Meg kell haljak Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt,
S az ő karcsú derekáétt.”

„Magad, fiam, Molnár Bálint,
Meg ne halj te Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt
S az ő karcsú derekáétt!

Csináltassunk ezüstmalmat!
Ide gyűlnek szép éfiak,
Ide gyűlnek szép éfiak,
Köztük leszen Szép Ilona.”

Csináltattak ezüstmalmat;
Odagyűltek szép éfiak,
Odagyűltek szép éfiak:
Hát nincs köztük Szép Ilona!

„Anyám, anyám, édesanyám,
Meg kell haljak Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt,
S az ő karcsú derekáétt.”

„Magad, fiam, Molnár Bálint,
Meg ne halj te Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt
S az ő karcsú derekáétt!

Csináltassunk rézből malmat!
Odagyűlnek szép éfiak,
Odagyűlnek szép éfiak,
Köztük leszen Szép Ilona.”

Csináltattak ők rézmalmat,
Odagyűltek szép éfiak,
Odagyűltek szép éfiak:
Hát nincs köztük Szép Ilona!

„Anyám, anyám, édesanyám,
Meg kell haljak Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt,
S az ő karcsú derekáétt.”

„Magad, fiam, Molnár Bálint,
Meg ne halj te Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt
S az ő karcsú derekáétt!

Csináltassunk arangy malmat!
Odagyűlnek szép éfiak,
Odagyűlnek szép éfiak,
Köztük leszen Szép Ilona.”

Csináltattak arangy malmat,
Odagyűltek szép éfiak,
Odagyűltek szép éfiak:
Hát nincs köztük Szép Ilona!

„Anyám, anyám, édesanyám,
Meg kell haljak Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt,
S az ő karcsú derekáétt.”

„Magad, fiam, Molnár Bálint,
Meg ne halj te Ilonáétt,
Ilonának szépségiétt
S az ő karcsú derekáétt!

Tedd csak hótté te magadat,
Húzassuk meg nagyharangat!
Nem jött el ő csudájára,
Bár eljő az halálára.”

Hótté es tevé ő magát:
Nagyharangot meghúzaták,
Ki es szeke Szép Ilona,
Kérdi vala egy szomszédját.

Kérdi: kinek harangoznak?
Mondá neki a szomszédja:
„Meghótt, meghótt Molnár Bálint,
Neki, neki harangoznak.”

Bé es mene Szép Ilona,
Sírva mondá az anyjának:
„Sírva kérlek, édesanyám,
Nem csaptál el csudájára,

Nem csaptál el csudájára,
Csapjál bár most halálára!”
„Nem menc, nem menc, Szép Ilona.”
Sírva még kéré az anyját:

„Anyám, anyám, édesanyám,
Nem csapott el csudájára,
Engedjen bár halálára!”
„Na, hát szaladj Szép Ilona!”

Fődig gyászba felöltöze,
Mind a szél, úgy elrepüle,
Mondá Bálintnak az anyja:
„Fiam, most jő Szép Ilona!

Álljon szemed pillantólag,
Szájad álljon kacagólag,
Lábad álljon uglandólag,
Kezed álljon ölelőleg!

Kezed álljon ölelőleg,
Met lépik bé Szép Ilona!”
Bé es mene, ráborula,
Mind az eső, úgy sirassa:

„Tudva tudtam, Molnár Bálint,
Csinálsz csudát, hogy én jöjjek.
Nem engedett édesanyám,
Nem lehetett én eljöjjek.”

Fel es szöke Molnár Bálint,
Megölelé, megcsókolá.
Mondá neki: „Szép Ilona,
Nem menc innen többet haza.

Nem menc innen többet haza,
Met nem vagyok én meghalva,
Csak azétt vót: elkapjalak,
Nem menc innet többet haza!”

Sírva mondá Szép Ilona:
„Engedj ingem, Molnár Bálint,
Met nagyon rossz az én anyám!”
„Nem menc, nem menc, Szép Ilona!

Ha ’karmit csinálhat anyád,
Tyár ha éppen elhasad es:
Nem menc innét többet haza!”
Úgy örvende Molnár Bálint,

Úgy nézte, mind egy virágszált,
Nem hitte, hogy Szép Ilona,
Gyakran-gyakran kérdezgette:
„Itt vagy magad, Szép Ilona?”

Maga a derűs, románcszerű tárgy (a tettetett halálban szerelmesét magához csalogató, a belőle feléledő és szerelmesével boldogan egyesülő csuda-halott) Európa-szerte ismert; albán, dán, német, svéd, skót, szlovén és olasz változatairól tudunk. A magyar változatokban a csudamalom-motívum a ballada északi rokonságára mutathat. Az itt közölt négy csángó változat mindenike földrajzilag a magyar darabok közül a legkeletebbről
előkerült, legteljesebb és tájnyelviességekben legbővelkedőbb darab. Annak ellenére, hogy itt négy csángó változatot is közlünk, a gyűjtő megfigyelése szerint a moldvai csángóság között elég ritkán kerül elő változat: a székelyes csángó falvakban a gyűjtő nyolc-, az sz-elő falvakban hatszótagos változatait figyelte meg. — Két meseváltozatát lásd kötetünkben a 266—267. sz. alatt.

Gragger 198. — Ortutay, SzNb. 302—3. — Solymossy: MNépr.2 III, 117—8, 126. — Domokos, MM.3 270—3. — Csanádi—Vargyas 519—21. — Vargyas, MB. 68—76.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 636-637.)