Szegény legény voltam én
Szegén legén vótam én,
Gazdag lihánt vettem én,
S e gazdag lihánnak én,
Kedvit nem találtam én.
S ez erdőbe mentem én,
Fészit es elvittem én,
S ed sompálcát vágtam én,
S azt én hazahoztam.
S azt én hazahoztam én,
Zajtó mellyé tettem én,
S azt én hazahoztam én,
Zajtó mellyé tettem én.
S e városba mentem én,
Selyem fatát vettem én,
S azt én hazahoztam én,
Asztalára tettem én.
„Mondj uradnak ingemet!”
„Sohasem én tégedet.”
„Mondj uradnak ingemet!”
„Sohasem én tégedet.”
S e városba mentem én,
Piros csizmát vettem én,
S azt es hazahoztam én,
Asztalára tettem én.
„Mondj uradnak ingemet!”
„Bizon nem én tégedet.”
S e sompálcát vettem én,
S aztá’ verni fogom én.
„Mondj uradnak ingemet,
Mondj uradnak ingemet!”
„S úgy mondom én kemedet,
S úgy mondom én kemedet.”
Legrégebbi, XVIII. századi változata egy e századbeli daloskönyvben, legelső népi énekestől lejegyzett változata Kriza Vadrózsák című gyűjteményében maradt ránk. A szegény legény — gazdag leány feleség szembeállításban és a gazdag leány gőgjének megtörésében a társadalmi igazságszolgáltatásra való népi törekvés nyilvánul meg. A gyűjtő megfigyelése szerint e ballada a moldvai csángóság között meglehetősen elterjedt; a gyimesi Jávárdi patakán is hallotta egy változatát.
Sebestyén Gyula: MNGy. VIII, 195. — Gragger 202. — Solymossy: MNépr.2 III, 119, 126. — Faragó—Jagamas 155—8. — Ortutay—Kriza 763.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 635.)