Szállj le, holló, szállj le
Csercsés János, 35 éves
Szállj le, holló, szállj le, szállj alább egy ágra,
Hadd írjak levelet mind a két szárnyadra.
Hadd írjak levelet apámnak s anyámnak,
Apámnak s anyámnak s jegybéli mátkámnak.
Ha kérdi, hol vagyok, mondjad, hogy rab vagyok,
Kolozsvár piacán talpig vasban vagyok.
Kívánod-e, rózsám, szabadulásomot,
Vagy jobban kívánod csendes halálomot?
Megunta két karom rézharangot húzni,
Megunta két lábom gyémántkövet nyomni.
Isten adta vóna, ne láttalak vóna,
Híredet, nevedet ne hallottam vóna.
Híredet hallotta, leveled olvastam,
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik.
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik,
Mint a só a vízben, örökké hánykózik.
65–68. Talpig vasban vagyok
A rabénekek a régi és az új stílus határán születtek meg. Vargyas Lajos szintézisében több mint 400 változatukat sorolta fel, közülük 57 erdélyit és moldvait (Vargyas 1976. II: 735). A keleti peremvidékekre később jutottak el az új stílusú rabénekek. A fenti típuscímmel jelölt csoportba azokat az énekeket soroltam be, amelyek a régi stílusú népballadáink sajátosan komor drámai hangulatát őrzik. Ezekben a változatokban több archaikus motívum is előfordul, pl. a madárral való üzenés. Ódon hangulatú nyelvi szépségeik ezeket az énekeket klasszikus balladáinkhoz közelítik.
(Pozsony 1984: 262.)