Szabó szép Ilona

Ablakban ül vala Szabó szép Ilona,
Ugy varja a himet csak egyedül maga.
A szegőit szegte fekete selyemmel,
A töltésit tölté sötét bubánattal.
Hol a bu nem érte, könnyeivel tódta,
Könnyeivel tódta s magát siratozta:
Be sokat könyörgék apámnak anyámnak,
Ne adjanak engem nagy hegyi tolvajnak,
Meguntam, meguntam hajnal előtt kelni,
Piros hajnal előtt véres ruhát mosni,
Könyvemmel áztatni s jajszóval sujkolni.
Könyvemmel áztatni s jajszóval sujkolni –
Istenem, istenem, áraszd meg a vizet,
Hogy hajtson le engem apám kapujába,
Hadd lásson meg engem, kinek adott engem:
Kevély katonának, nagy hegyi tolvajnak.
Most is oda vagyon keresztút állani,
Keresztút állani örmént megfosztani,
Egy pénzért kettőért piros vért ontani,
Piros vért ontani, lelkét elveszteni.
Hát a hires tolvaj az ajtón hallgassa,
Hogy a felesége magát siratgassa.
Nyiss ajtót, nyiss ajtót asszon feleségem?[!]
Nyitva van, nyitva van édes jámbor uram.
Mét sirtál mét sirtál asszony feleségem?
Nem sirtam nem sirtam édes jámbor uram;
Konyhán forgolódtam cserefát égettem,
Cserefának füsti huzta ki a könyem.
Készülj asszon, készülj a rózsamezőbe,
Holnap álló délbe a fővevő helyre.
Nem megmondtam sokszor, ne siratozd magad;
Mett ha siratozod a fejeddel játszasz.
Készen vagyok készen édes jámbor uram,
Vétesd el fejemet, ha azt érdemeltem.
Kocsisom, kocsisom, legkisebb kocsisom!
Abrakolj lovakot, huzd elé a hintóm.
Holnap álló délbe vigy fővevő helyre,
Vigy fővevő helyre a rózsamezőbe.
Ha fejemet vették mosd meg piros borba,
Mosd meg piros borba, takard gyenge gyócsba.           
Tedd fel a hintómba, vidd be Molduvába,
Apámnak anyámnak tedd az asztalára.
Hogy lássanak engem, kinek adtak engem:
Nagy hegyi tolvajnak, ember hohérlónak;
Hogy egész Molduva példát vegyen rólam,
Senki a leányát tolvajnak ne agyja.

GÁLFFY Sándor 1865b (Korunk Tárcája)  Gálffy Sándor a balladához két lábjegyzetet is csatolt. Először utalt a ballada egy korábban közölt változatára, s egyúttal kitért arra, hogy ebben a változatban a főhőst megnevezik:  „Lásd a »V.Rózsák«-ban a 292. sz. a. Ez annál jóval teljesebb s igy szebb is. Ebben az asszony neve is ki van téve, abban pedig nincs. G. S.” Másodszor a ballada végén hivatkozik egyező vagy eltérő fogalmazási helyekre: „Egy töredék szerint a hires tolvaj a feleségét nagy rácz menyecskének szólitja: »Mét sirtál, mét sirtál te nagy rácz menyecske? Nem sirtam, nem sirtam stb.« Továbbá a kocsisnak nem az asszony, hanem a tolvaj rendelkezik következőleg: »Kocsisom, kocsisom! huzd elé a hintót, Fogd be a lovakat, fogd meg asszonyodat, tedd fel a hintóba, Vidd el őtet vidd el fekete városba; Tedd fel őtet tedd fel a vár tetejére, hadd fujja hideg szél, verje hideg eső«. G. S.”
    Akárcsak a Betlen Annát vagy Fogarasi Istvánt, Szabó szép Ilona balladáját is töredékben találta meg Gálffy Sándor. Az 1862. január 30-án írt (általunk csak Kriza jegyzetéből ismert) levelében A zsivány felesége típusú balladát is felsorolta azok között, melyeknek „Némi vázzát”bírja, „ de variánsai kénenek”. (5. szám alatt névtelen balladaként, melynek kezdő sora: Oh sokat könyörgék Apámnak anyámnak Ne adjanak engem nagyhegyi tolvajnak) (L. Kriza János jegyzetét in MTAKK 413: 30.) Megítélésünk szerint Gálffy töredékességnek érzékelte a ballada in medias res kezdését, ezért egy hat soros bevezetőt szerkesztett hozzá, amiben nevet is adott a ballada asszonyhősének. Hasonlóképpen hiányosnak találta a balladát ott is, ahol drámai csúcspontjára ér a balladai történés: a zsivány kimondja önbíráskodó ítéletét:
            Készülj asszon, készülj a rózsamezőbe,
Holnap álló délbe a fővevő helyre.
mire az asszony higgadt, intézkedő szavai következnek:
            Kocsisom, kocsisom, legkisebb kocsisom!
Abrakolj lovakot, huzd elé a hintóm.
Holnap álló délbe vigy fővevő helyre,
Vigy fővevő helyre a rózsamezőbe.
Gálffy a hiánynak érzett szaggatottságot magyarázó sorokkal „egészítette ki”, ami egyáltalán nem szolgált a ballada javára.
    Alighanem erre a balladára gondolt Gálffy Sándor, mikor a töredékek felsorolása után megjegyezte: „Van olyan is, mely töredékben is erthető, de a hézagok mégis kitünek bennük – de azért mégis kedves gondolatok, s az az édes régi egyszerű tiszta kifejezés bennük csaknem elragadnak.” (MTAKK 413: 30.)
    Ez a változat sem az MNGY III-ban, sem az SZNGY-ben nem szerepel.

(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 628-629.)