Szabó Julcsa
Mi történt a gyulai szénáskertbe,
Szabó Julcsa beléesett a gépbe,
Szabó Julcsa felmászott az asztalra,
Véletlenül beléesett a dobba.
A nagybátyja mikor eztet meglátta,
Egyenesen felfutott az asztalra.
„Gépész uram, álljon meg a masina,
Julcsa húgom beléesett a dobba.”
Egyet-kettőt füttyintett és megállott.
„Julcsa húgom piros vérbe virágzott.”
Szeretője feltette a szekérbe,
Úgy vitte a főorvos eleibe.
„Főorvos úr, arra kérem, ha lehet,
Gyógyítsa meg ezt a szegény beteget!”
Főorvos úr hátat fordít, azt mondja:
„Ennek csak a jó Isten a doktorja.”
Szeretője belépett a szobába,
Ráborul a diófaszín asztalra,
Sírva mondja: „Nincsen csillag az egen,
Nincs szeretőm, viszik a temetőbe;
Nincsen csillag, mind lehullott a földre,
Nincs szeretőm, mert elhagyott örökre.”
Noha az e gyűjteménybe belefoglalt mindhárom változat a Mezőségre (Buza, Gyula, Visa) helyezi a történet színterét, az egészen távoli vidékeken lejegyzett, az elbeszélés menetében, sőt sokszor előadásában is kétségtelenül azonos jellegű balladaváltozatok láttán ezekben a darabokban is a Mezőségre kívülről bekerült, újabb keletkezésű balladákat kell látnunk; a helyi utalások csak utóbb kerülhettek bele az itt közölt darabokba. A balladák kétségtelenül a mezőgazdasági gépesítés kezdőkora óta, a múlt század vége tájától kezdve, közelebbről azonban meg nem határozható időpontban keletkezhettek.
Csanádi—Vargyas 565—6. — Ortutay—Kriza 784—5.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 641-642.)