Szabó Gyula
Barabás Lorándné Ferenczi Vilma, 32 éves

Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti,
De a Jolán szülei nem engedi.
– Ó, Jolánkám, ha nem szabad szeretni,
Majd meglátod, mit fogok cselekedni.
Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozott Jolánkával az utcán.
– Na most, Jolán, gyere velem sétálni,
Száraz ágon zöld levelet találni.
Ki is mentek az erdőnek mélyébe.
– Na most, Jolán, térdepelj le előmbe.
Nem engedem, hogy te legyél a másé,
Mind a ketten meghalunk mi egymásér.
Szabó Gyula revolvere de fényes,
Jolánkának három golyó elég lesz.
Kettőt pattint a Jolánka szívébe,
S harmadikot a csillagos nagy égbe.
Gyászba borult a kibédi nagyutca,
Horvát Jolánt most kísérik ki rajta.
Koporsója körös-körül koszorú,
Édesanyja kíséri, de szomorú.
– Szabó Gyula, nem fájt-e a te szíved,
Mikor az én Jolánkámat megölted?
– Akkor nem fájt, de most mindjárt meghasad,
Viselem a nyolcvankét kilós vasat.
109–112. A meggyilkolt szerető (Szőcs Mariska, Szabó Gyula). I–IV.
A Szőcs Mariska című balladát az adatközlőn kívül más senki sem ismeri a faluban. Már ő is csak töredékesen tudta reprodukálni a szöveget. Még gyerekkorában tanulta: „Akkor vót divatba, hosszabb vót, de én már csak ennyire emlékszem” – mondta. Gyermekkora óta egyszer sem énekelte, s most is csak a gyűjtő kérlelésére bányászta elő emlékezetéből. Dallama félnépi.
A Szabó Gyula című ballada változatai viszont ma is közismertek. Akárhány vátozatban gyűjthetők. Egyaránt éneklik a fiatalok is, az öregek is. A nők, az asszonyok körében a népszerűbb. Egységes dallamra fújják (110. sz.).
(Ráduly 1975: 185.)