Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Szabó Erzsi


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1954
Gyűjtés helye: Lészped
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 161–172/45. sz.

Dallam



Szöveg

Erzsi, Szabó Erzsi
Éfiu leány vót,
Éfiu leány vót,
Már ő megcsalatott.

Apja s annya neki
Már nem tudott semmit,
Ő szeretőt tartott
Már ő titok alatt.

Mondja szereteje:
„Ne búsulj, te Erzsi,
Isten megengedi,
S a gyermek eléjő!

Mejek katanának
Három esztendeig,
Már három esztendő
Egyhamar eltelik.”

Apja s annya neki
Elfogtak már menni,
Elfogtak már menni
Idegen faluba.

Idegen faluba,
Már a komáikhoz,
Erzsi otthon maradt,
Otthon már magára.

Erzsinek, Erzsinek
Kicsi fija leve.
Erzsi, Szabó Erzsi,
Ó, be rosszat gondolt!

Az ő kicsi fiát
Hogy ő összevágja,
Hogy a kicsi fiát
Aprón összevágja,

Csihány közé hányta,
Disznyóknak ajálta,
István úrfi király
Az ablaknál látta.

István úrfi király
Kűdi a katanát,
Mondja meg Erzsinek,
Hogy ő menjen oda.

Egy napra, kettőre
Erzsi oda mene,
Rikojtsa katana:
„Erzsi, Szabó Erzsi!

Jere magad bátran,
Me’ hivat a király!”
„Menj el, te katana,
Me’ nem mejek oda:

Apám s anyám nekem
Honnyába nincsenek.”
„Jere magad, jere,
Me’ hivat a király,

Jere a királyhoz,
Bár csak egyet szóljon!”
„Szaladj, te katana,
Met menyek most mingyán!”

Szegény Szabó Erzsi
Ő oda es mene.
„Jó napot, jó napot,
István úrfi király!”

„Isten hozott ide,
Szegény Szabó Erzsi!”
Szegény Szabó Erzsi
Nem es tudott szólni.

„Mond meg magad nekem,
Hogy te mit csináltál?”
„Királyom, fenségem,
Semmit se csináltam.”

„Mond meg magad, Erzsi,
Az ablaknál láttam,
Hogy kicsi fiadat
Te esszevagdaltad,

Aprán esszevágtad,
Csihány közé hánytad,
Csihány közé hánytad,
Disznyóknak ajáltad.”

„István úrfi király,
Engedjen el ingem,
Reja vitt az eszem,
Megöltem gyermekem.”

„Erzsi, Szabó Erzsi,
Nem foglak engedni,
Me’ még rólad fognak
Sokan példát venni.”

Szaladj, Erzsi, szaladj
Magad bátran haza!
Mennek a csendérek:
Vigyenek el téged.

Visznek el tégedet
Erekes temlecbe,
Erekes temlecbe,
Vasak kezé téve.

Jaj, már a csendérek
Oda es érének!
Szegény Szabó Erzsit
El es vitték vala.

Elvitték, elvitték
Erekes temlecbe,
Bé es rekesztették,
Setétségre vették.

Az ő apja s annya
Csak haza érének,
Rikojtozzák vala:
„Hol vagy magad, Erzsi?”

Jaj, már a leányik
Nem fogott felelni!
„Istenem, Istenem,
Merre tudott menni?”

Az ő édesannya
Menyen a királyhoz.
„Királyom fensége,
Hol van a leányom?”

„Megvagyan, megvagyan
Erekes temlecbe.”
„Mit vétett, mit vétett,
Hogy bérekesztette?”

„Kicsi fia leve,
S azt ő esszevágá,
Aprán esszevágta,
Csihán közé hányta,

Csihán közé hányta,
Disznyóknak ajálta.”
De az édesapja
Nem fogta elhinni.

Menyen édesapja
Temlec ajtójához,
Rikojtsa leányát
Temlec ajtajánál:

„Itt vagy-e, itt vagy-e,
Kedves jó leányom,
Itt vagy-e, leányom,
Szegény Szabó Erzsi?”

„Itt vagyok, itt vagyok.
Lelkem édesapám.”
,,Mé’ fogott tégedet
A király bezárni?”

„Apám, édesapám,
Be nagyot vétettem!
Kicsi fiam leve,
Én azt esszevágám.”

„Leányom, leányom,
Mér’ tudtad csinyálni,
Mer’ mi egy gyermeket
Felneveltünk lenne.”

„Apám, édesapám,
Szégyeltem világtól,
Szégyeltem világtól,
Féltem haragjától.

Apám, édesapám,
Mit tudjak csinyálni,
Reja vitt az eszem,
Elvágtam gyermekem.

Apám, édesapám,
Úgy szorítnak vasak,
Úgy szorítnak vasak,
Hogy mingyá’ meghalak.”

„Fiam, édes fiam,
Te ne búsulj semmit,
Menyek a királyhoz,
Már mondom meg neki:

Vegyen ki tégedet,
Tegyen bé ingemet!”
Oda es mene már
Az ő édesapja.

„István úrfi király,
Vegye ki leányom,
Vegye ki leányom,
Tegyen bé ingemet!”

„Nem lehet, nem lehet,
Hogy onnat kivegyem,
Met sok szép leány kell
Hogy róla tanuljon.

Hogy úgy ne csináljon,
Mind ahogy ő csinyált.”
Szegény édesapja
Már ő sírni foga,

Könyved telt szemekvel
Már ő haza mene.
Mondja ’z asszonyának,
Hogy hol az leánya.

„Jaj, már az leányom
Bé vagyon rekesztve!
Kicsi fia leve,
S ő aztat megölte.

Bé vagyon rekesztve,
Az király bézárta,
Met az kicsi fiát
Aprán esszevágta.

Csihán közé hánta,
Disznyóknak ajálta,
István úrfi király
Az ablaknál látta.”

Jaj, már édesanyja
Menyen a temlechez!
„Itt vagy-e, itt vagy-e,
Szegény Szabó Erzsi?”

„Itt vagyok, itt vagyok,
Lelkem édesanyám,
Úgy szorítnak vasak,
Hogy mingyár’ meghalok.”

„Leányom, leányom.
Mit tudtál csinyálni,
Hogy a te fejedre
Nagy bánatot hoztál.”

„Anyám, édesanyám,
Mit tudjak csinyálni,
Reja vitt az eszem,
Megöltem gyermekem.

En árva fejemre
Nagy bánatot hoztam,
S a magik szivikre
Már nagy bút hajtottam.”

„Leányom, leányom,
Mér’ tudtad csinyálni,
Mer’ mi egy gyermeket
Felneveltünk lenne.”

„Anyám, édesanyám,
Szégyeltem világtól,
Szégyeltem világtól,
Féltem haragjiktól.

Anyám, édesanyám
Lelkem, menjen haza.
Mondja meg bácsimnak,
Jöjjen ő es ide!

Jöjjen ő es ide,
Bucsújzam el tőle!”
Szegény édesannya
Haza es indula.

És könyves szemekvel
Bémene a házba,
S az ő bácsijának
Nagy jajszókval mondja:

„Fiam, édes fiam,
Szaladj el húgodhoz,
Szóljon bár csak egyet,
Búcsujzon el tőled!”

Jaj, már a bácsija
El es indul vala!
Rikojtozza vala
Temlec ajtajánál:

„Erzsi, Szabó Erzsi,
Húgom, édes húgom,
Húgom, édes húgom,
Élc-e vaj meghaltál?”

„Bácsim, édes bácsim,
Még vagyan egy keves,
Sok sincs immár, bácsim,
Majt meg fogok halni.”

„Erzsi, Szabó Erzsi,
Mit fogtál csinyálni,
Hogy te a fejedet
El fogtad veszteni?”

„Bácsim, édes bácsim,
Mit fogjak csinálni,
Reja vitt az eszem,
Megöltem gyermekem.

Úgy szorítnak vasak,
Hogy majtig meghalak.
Maradjon békével
Kedves, édes bácsim!

E lesz nekem immán
Az utolsó szavam,
A nagy setétségbe
Már én meg kell haljak.

Nincs gyertyavilágom,
Hogy annál haljak meg,
Kicsikémnek se vót,
Jaj, már fényes napja!”

Erre ja szavakra
Már Erzsi meghala,
Jaj, már a bácsija
Mejen a királyhoz,

Hogy már engedje meg,
Hogy vegyék ki onnét.
„Jó napot, jó napot,
István úrfi király!

Meghala, meghala
Már az én húgocskám.
Engedje meg maga,
Hogy vegyem ki innét,

Hogy bár húzajsam meg
Bár az nagy harangot!”
„Szaladj, te katana,
Vedd el a kócsokat!

Kócsold ki, kócsold ki
Temlecnek ajtóját,
Hogy már vigyék haza
Szegény Szabó Erzsit!”

Jaj, már a katana,
Ó, már kikócsolá,
Ó, már kikócsolá
Temlecnek ajtaját!

Már az ő bácsija
Bé es menyen vala,
Szegény Szabó Erzsi
Már ő meg vót halva.

Jaj, már a bácsija
Ő rejá es borult,
Már az két orcáját
Fogta csókolgatni.

Szépen megelelé,
A főldről felvevé,
A főldről felvevé,
S a szekerbe tevé,

S ő es haza vivé,
Nyútópadra tevé.
Jaj, már meghúzatták
Már az nagy harangot!

Oda fogtak gyűlni
Már sok szép éfiak,
Jaj, Szabó Erzsinek
Már az csudájára!

Az ő édesannya
Keservesen síra,
Hogy az ő leányát
Halva vitték vala.

„Leányom, leányom,
Szegény Szabó Erzsi,
Elvesztette magát
S az ő kicsi fiát!

Leányok, leányok,
Róla tanuljatok,
Titkosan szeretőt
Tik már ne tartsatok!

Leányom, leányom,
Szegény Szabó Erzsi,
Nagy bánatot hoztál
A mi bús szivünkre!

Szerencsétlen vótál
Mikor születtél vót,
Szerencsétlenebb vót
A kicsi fiacskád,

Hogy te nem sajnáltad,
Hogy őt összevágtad!
Leányok, leányok,
Így ne csináljátok,

Mind az én leányom
Hogy fogott csinyálni.
Leányok, leányok,
Már sok szép leányok,

Úgy szerettem lenne,
Leányom lett lenne,
Jaj, de titok alatt
Tartott ő szeretőt!”



Megjegyzés

A fattyat szülő leányanya örök emberi tragikus története nemcsak a Duna-táji népeknél, hanem Nyugaton is feltalálható balladai tárgy. Noha a sok változatban ismert ballada egyes változatai az új balladastílus jegyeit mutatják, az újabb összehasonlító balladakutatás a ballada nem egy változatában középkori vonásokat mutatott ki. Az eddig közölt és az itt jelentkező újabb terjedelmes csángó változatok közül is a legtöbbet határozottan a régi stílusú balladák közé sorolhatjuk. Az itt közzé tett III. változatban a gyermekgyilkos leányanya és a nagy hegyi tolvaj balladája ötvöződött egybe.

Faragó—Jagamas 138—40. — Csanádi—Vargyas 557—8. — Ortutay— Kriza 779—80.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 629.)