Sír az erdő
Kolozs megye, válaszúti nagy erdő,
Vérrel van lecsepegtetve a mező.
Sír az erdő, zúg a mező szüntelen:
Jaj, Istenem, milyen is a szerelem!
Szabó Gyula Horvát Jolánt szerette,
De a Jolán szülei nem engedte.
„Nem baj, Jolán, ha nem szabad szeretni,
Majd meglátod, mit fogok cselekedni!”
Szabó Gyula egy vasárnap délután
Találkozott Jolánkával az utcán.
Kihívta a zöld erdőbe sétálni,
Hogy majd ottan virágot fognak szedni.
És amikor kiértek az erdőre,
Leültette Jolánkát az ölébe.
„Azt akarom, hogy ne legyél a másé,
Még az éjjel meg kell haljunk egymásért.”
Kezét-lábát összevissza tördelte,
Beretvával a szívét kimetszette,
Kimetszette beretvával a szívét,
Úgy küldte a másvilágra a lelkét.
Szabó Gyula revolvere de fényes,
Három golyó beléje elégséges,
Kettőt lőtt a saját maga szívébe,
Ráesett a Jolánka holttestére.
„Apák, anyák, énrólam tanuljatok:
A szerelmet soha el ne tiltsátok,
Lám az enyém eltiltotta egy anya,
Annak lettem én is az áldozatja.”
Jolán anyja beszalad a szobába,
Ráborul a márványkő-asztalára.
Mind azt mondja: Nincsen Isten az égbe.
Mert a lányát élve tették a földbe.
A régi falu társadalmi-gazdasági keretei között a szülői tilalom következtében egymástól elválásra ösztökélt szerelmesek tragikus, gyilkossággal és öngyilkossággal végződő története erkölcsi megokoltsagával kiemelkedik az országban közkeletű közönséges gyilkosságokat feldolgozó balladák sorából. Az itt közölt változatokban rögzített történetekről szóló balladák a lejegyzési helyek környékén is széles körben ismeretesek.
Ortutay—Kriza 784.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 639.)