Senki keze szennyét nem hordoztam
Antal Veronika, 18 éves
Ferencz Károly voltam én idáig,
Éltem én csak húsz éves koromig,
De az idő rövidre volt mérve,
Ki kellett mennem a temetőbe.
Senki keze szennyét nem hordoztam,
Egy fenyőfa halálom okozta,
Egy fenyőfa zuhant a fejembe
A Hargita fenyves erdejében.
Ne sírjatok Hargita szép fái,
Szenvedésem nem tartott sokáig.
Barátaim, tölletek elválva
Elmegyek a csendes nyugovásra.
Jó szüleim, ne sírjatok értem,
Mert nekem az Isten így rendelte,
Távol kellett tőlletek meghalnom,
Nem láttatok utolsó órámon.
Csíkdánfalvi ifiak és lányok,
Utoljára szólok én hozzátok:
Éljetek boldogan a világon,
Mert én többé közétek nem járok.
Temetőben most ásnak egy új sírt,
Amelyikbe Ferencz Károlyt teszik.
Nyitva van a temető kapuja,
Most vigyetek be engemet rajta.
Édesapám, csak az a kérésem,
Kőkersztet állíttasson nékem.
Kőkeresztet az én fejem fölé,
Ferencz Károly nevét vésse belé.
Új keresztfa van a temetőben,
Gyászkoszorú van a tetejében.
Ott alussza örök álmáét végig,
Az Istentől várja a kegyelmét.
Ferenc Károly 20 éves korában a csíkdánfalvi erdőben favágás közben az Illó részen, Csapásban 1950. március elején halt meg. Egy fa ráesett.
Még azon tavaszon énekelni kezdtek haláláról. Sikerült kiderítenünk az ének „szerzőit” is. Both Amália és Kedves Borcsa kezdtek az eseményről énekelni, amikor a község fiataljai kora tavasszal „csemeteültetőben” tartózkodtak a Hargitán, azzal pótolni az előző évben kivágott fákat. Both Amália elmondotta, hogy ismerte a Bíró Janiról szóló éneket, s annak mintájára formálták a Ferenc Károlyról szólót. (Részletes leírását lásd Albert Ernő–Faragó József 1973. 541:406–409.j.)
A Háromszéki népballadák kötetben négy változatát közöltük. Bizonysága annak, hogy rövid idő alatt már Sepsiszentgyörgyön, Sepsikőröspatakon, Málnásfürdön is ismerték, de énekelték Csíkszentdomokoson, Gyimesközéplokon, Brassóban, Gyergyó több helységében is.
Újabb változatok: 1–4. Albert Ernő–Faragó József 1973. 462–464:406–409.; 5–6. Albert Ernő 2000. 89:53.; Uő. 2001. 57:31.
Ennek mintájára született Készonban az Isvány Andrásról szóló ének, akit 1951-ben öltek meg. Már a temetésén énekelte az ifjúság. „Az esperes írta le a szöveget. Ő csinálta. (Sebestyén Dobó Klára 2001. 52.)
Ma is élő ének Csíkdánfalván. 2002 márciusában Szőcsné Gazda Enikő is lejegyzte Szabó Ferenczné Both Ilonától – a korábbi énekhez képest kevés változtatással.
(Albert Ernő 2004: 335.)