Sárga sárkánykígyó
„Anyám, édesanyám,
Lefeküdtem vala
Álomvíz martyára,
Csengő bokor alá,
Bébútt kebelembe
Sárig sárkánykígyó,
Úgy eszi szívemet,
Hirvassza színnyemet.
Bágyim, édes bágyim,
Nyúlj bé kebelembe,
Nyúlj bé kebelembe,
Vedd ki sárkánykígyót,
S úgy vágd ez asztalhoz,
Ugyan megcsendüllyön!”
„Húgom, édes húgom,
Bé nem birok nyúlni,
Menj el e mátkádhoz:
Lám ő nem nyúl-e bé?”
Ő es csak elmene
S ez ő mátkájához.
„Mátkám, édes mátkám,
Lefeküdtem vala,
Álomvíz martyára,
Csengő bokor alá,
Bébútt kebelembe
Sárig sárkánykígyó,
Úgy eszi szívemet,
Hirvassza színnyemet.
Mátkám, édes mátkám,
Nyúlj bé kebelembe,
Nyúlj bé kebelembe,
Vedd ki sárkánykígyót,
S úgy vágd ez asztalhoz,
Ugyan megcsendüllyön!”
„Mátkám, édes mátkám,
Ha élek, ha halok,
Ha élek, ha halok,
Én úgy es bényulok,
Én úgy es kiveszem
Sárig sárkánykígyót.”
S ő es csak bényúla,
S ő es kiragadá,
S úgy vágá zasztalhoz,
Ugyan megcsendüle.
A szeretteit és szerelmesét szeretetükben próbára tevő szerelmes románc-motívuma általánosan ismert európai ballada- és mesemotívum. Az áspiskígyó szerepeltetése azonban csak a skótoknál és a magyarsággal együttélő, illetőleg vele szomszédos népek folklórjában bukkan fel. Az áspiskígyó Temesvári Pelbárt (1508) szerint gyorsabban öl, mint a vipera, és mint igen rettegett kígyófajta sűrűn fordul elő a régi magyar költészetben és a népdalköltési darabokban is (l. erre: Eckhardt: kny. EPhilK. LIII. köt.-ből 8—9). Az itt közölt csángó változatokhoz és a 265. sz. alatt szereplő, szintén csángó meseváltozathoz megjegyzésként fűzhető, hogy magának e balladának, illetőleg románcnak a gyűjtő csaknem minden tőle meglátogatott csángó faluból ismeri változatát.
Gragger 188. — Ortutay, SzNb. 299—300. — Solymossy: MNépr.2 III, 90—2, 124. — Domokos, MM.3 254. — Leader 251—4. — Ortutay—Kriza 752.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 635.)