Róza, Róza, mit gondoltál
Majlát András, 68 éves
– Róza, Róza, mit gondoltál,
Mikor hazul elindultál?
– Én egyebet nem gondoltam,
Halálomba elindultam.
– Róza, Róza, ó, te Róza,
Mér nem vittél el magaddal?
Hisz melletted jobban lennék,
Akkor nem is keseregnék.
Hisz melletted jobban lennék,
Akkor nem is keseregnék.
De te engem úgy itt hagytál,
Hogy még búcsúszót se szóltál.
Fáj a szívem kívül, belöl,
Bánat szorítsa kétfelől.
Szállj le, bánat, a szívemről,
Elég vót már becsületből.
140–142. Feleségsirató. I–III.
A ballada magva megtörtént esemény: Gábor Lizsa cigányasszony télvíz idején, nagy hóban indult át Kibédről Siklódra. Útközben megfagyott. Siklódon temették el. Mindez 80-100 évvel ezelőtt történt. Érdekes, hogy a megfagyás ténye egyáltalán nem fordul elő egy változatban sem; ezek inkább siratóballadák. Szép, költői sorok növelik esztétikai értéküket. Fennmaradásukat az biztosította, hogy a helyi magyar ajkú cigányok virrasztónótaként énekelték.
1970. november 18-án a 141. sz. változat adatközlőjének, Majlát András bácsinak meghalt a felesége (Piri Róza). A temetés után mintegy hat héttel, tehát 1971 első napjaiban András bácsi alkotott. András bácsiról tudnunk kell, hogy a cigányvirrasztókban évtizedeken át amolyan kántori szerepet játszott: ő kezdte el mindig a halott melletti éneklést, amit aztán továbbfolytattak az egybegyűltek. Nos, ez az egy emberöltőn keresztül gyakorolt virrasztóbeli sirató-éneklés alkalmassá tette őt arra, hogy minden külön beavatkozás nélkül balladát, mint ő mondja, siratót teremtsen. Keletkezését tehát a hitvestárs elvesztése fölött érzett fájdalom kifejezésének szándéka segítette elő. Népi énekmondóként alkotó módon hasznosította a régi szóbeli hagyományt.
Később, amikor a dallamokat vettem hangszalagra, megpróbáltam elénekeltetni vagy újra elmondatni az általa teremtett balladát. Erre már nem volt hajlandó, sőt bolondságnak tartotta az egész dolgot. Mert időközben újra megnősült, s az újbóli családalapítás valamelyest feledtette régi fájdalmát.
(Ráduly 1975: 188.)