Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Pávás leány


Gyűjtő: ismeretlen
Gyűjtés ideje: 19. század eleje
Gyűjtés helye: Kalotaszeg
Közlő: Olosz Katalin
Megjelenés helye: Kanyaró 2015: 262-263/95. sz.
Forrás:

Új világi énekek című ponyvanyomtatványból


Szöveg

Ad Notam: Én vagyok az halász legény.

1. Egy leány a hegyek között,
Csak egyedül, pávát őrzött.
Jöttek hozzá jövevények,
Három ifjú szép legények.

2. Mondván: – Szép leányzó, kérünk,
Az erdőre jöjj el vélünk:
Ott sétálni barátsággal,
Tisztességes mulatsággal!

3. – Ha veletek utam vészem,
A pávámat hová tészem?
– A pávádat hajtsd forrásra;
Mert ezt nem bízhatod másra.

4. – Mert, ha szegény eltévedne,
A szívem is megrepedne!
– Ottan őtet megtalálod;
Nem lesz messze: majd meglátod.

5. Midőn értek az erdőre,
Lehevertek a mezőre.
A szűz, hogy elfáradt, ledűlt,
És mély álomba elmerült.

6. A legények, mikor látták,
Hogy aludnék, megvizsgálták;
Csókot adtak ajakára,
Szíve vigasztalására.

7. A szűz felkelvén estvére,
Fülemüle énekjére,
Látván magát a pusztába’,
Sír, és így szól ő magába’:1 ||

8. Ó, nagy Isten, ki lakozol,
Mennyből ki reánk vigyázol,2
Büntesd őket ostoroddal,
Égből hulló tűzlángoddal!

9. Lám most ugyan reászedtek,
Az erdőre bévezettek;
Most itt hagytak éjtszakára,
Fenevadak prédájára.



Megjegyzés

1. Azaz: egyedül, magában.

2. Két sor az eredetiben így lehetett:

Nagy Isten, ki fenn lakozol,
Mennyből a ki ránk vigyázol,
Büntesd őket stb.

 

 E század elején kelt ponyvanyomtatványból közöljük. Hogy ott is csak késői utánnyomat lehetett, meggyőzőn bizonyítja az akkor már összeromlott 8-ik strófa. Erdélyi János Muzsla, Nyitra, Rábaköz és Ungvár környékéről közli rövidebb és romlottabb változatban (Népdalok és mondák, I. 374–375). Ugyanő a régiek forrástiszteletét magyarázza ki e sajátságos hangú néprománcból. (Uo. II. 419–420).
 A múlt században s helyenként ma is pávatollakkal cifrázták föl magokat az oláh leányok ünnepi viseletökben, pávatollal jártak füleik mögött, mondja Jósika Miklós (Emlékirat, V. 34). E szokás többé-kevésbé meglehetett a mi népünknél is. Más oldalról jól tudjuk azt, hogy a páva népdalainkban a szabadságot jelképezi (Vesd össze A fogoly katona c. székely balladával: „Ha én páva volnék, Folyóvízre mennék, stb. (Népkölt. Gyűjt. III. 43). Ez a páva itt, költeményünkben a leány hajadon voltát, szabad és gondatlan életét példázhatja, amelyet nem szívesen hagy oda az „ifjú, szép legények” csábító hitegetéseért: „Ha veletek utam vészem, A pávámat hová tészem? Mert ha szegény eltévedne, A szívem is megrepedne”… E szavak elég jól festik lelke aggodalmait. Végre mégis enged a hitegető szónak; azonban csakhamar keservesen meglakol könnyen-hívése: a csapodár ifjak eltűnnek, s a lány egyedül marad az erdőn „éjtszakára, fenevadak prédájára.”

(Kanyaró 2015: 263.)

 

95. Pávás leány (Ponyvanyomtatványból)
Lelőhely: EA 2276: 61–62. lap, 31. sz. Kanyaró Ferenc kézírása.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 660.)