Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Pápainé


Gyűjtő: ismeretlen
Gyűjtés ideje: 20. század eleje
Gyűjtés helye: Lelesz
Közlő: Olosz Katalin
Megjelenés helye: Kanyaró 2015: 532/330. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

ismeretlen



Szöveg

1. Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út,
Ahun az a kilenc betyár elindút.
Jobb lett vóna hazamennyi, alunnyi,
Mint erre a hosszú útra indúnyi.

2. – Pápai úr, adjon Isten jó estét!
– Fogadj’ Isten, tinéktek is szerencsét!
Erigy jányom, ugorgy’ le a pincébe:
Mérjé’ bort a legnagyobbik iccébe’.

3. – Pápai úr, nem kő’ nekünk a bora,
Csak a pé’zit tegye ki a markunkba.
Csak a lelkit tegye ki a markunkba,
Mert különben veres vérben fürdünk ma.

4. Pápai úr kiment a ház elejbe,
Feltekintett a csellagos egekre.
– Én istenem, vígy fel engem az égre,
Csurog immár veres vérem a fődre.



Megjegyzés

 Sokfelé éneklik a Székelyföldön is e nem közönséges tárgyú balladát, de a legtöbb helyen feltűnő zavarosan. Úgy látszik, valami egész családot kiirtó tragédiáról van itt szó, de egy betyárokról énekelt alföldi balladával egybetévesztik. Versényi György is az Ellenzék 1901. 118. sz.-ban homályosan és befejezés nélkül közli egy jobbágytelki (Maros-Torda m.) cselédleánykától. A kezünknél levő kerelőszentpáli változatnak legeltérőbb részlete így hangzik: ||

Pápainé kimegy a kis kertjébe,
Leborul a vén diófa tövébe.
– Jaj, istenem, hogy kell nekem meghalnom,
Három éves kis árvámot itt hagynom.

Mari lányom, eredj le a pincébe!
Hozzál fel bort a legnagyobb iccébe.
– Nem kell nekem sem a bora, sem maga,
Csak a pénzét tegye ki az asztalra.

 Az alsóbencédi, szintén befejezetlen változatnál az 1. és 3-dik szak tér el az eredetitől ilyenformán:

Aj, de széles, aj, de hosszú ez az út,
Amelyiken kilenc betyár elindult.
Mind a kilenc fölnyergelt a lovára,
Beugratott a szegedi csárdába.

Csaplárosné kimene a kertjébe,
Feltekinte a csillagos nagy égre.
– Ó, istenem, vedd fel hozzád lelkemet,
Még az éjjel föld issza meg véremet!

(Kanyaró 2015: 532–533.)

330. Pápainé (Lelesz, Fenyőháza)
 Lelőhely: AKKvár–MsU 2105: 97–98. lap. Kanyaró Ferenc kézírása. A változat eredeti lejegyzését nem találtuk meg, így nem tudjuk, hogy azonos vagy csak kis mértékben eltérő szövegek kerültek-e elő a két megnevezett helységből, vagy két különböző szövegből szerkesztett egy harmadik változatot Kanyaró. A 20. század elején készített másolat bizonysága szerint Kanyaró már nem törekedett arra, hogy köznyelvi formában hozza nyilvánosságra a balladát, meghagyta a nyelvjárási szóalakokat és azok írásmódját. Azt, hogy valóban közlésre készítette elő a szöveget és a hozzá fűzött kommentárt, bizonyítják a tipográfiai utasítások arra nézve, hogy mit kell apróbb betűvel (Petit) szedni.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 794.)