Pápainé
ismeretlen
1. Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út,
Ahun az a kilenc betyár elindút.
Jobb lett vóna hazamennyi, alunnyi,
Mint erre a hosszú útra indúnyi.
2. – Pápai úr, adjon Isten jó estét!
– Fogadj’ Isten, tinéktek is szerencsét!
Erigy jányom, ugorgy’ le a pincébe:
Mérjé’ bort a legnagyobbik iccébe’.
3. – Pápai úr, nem kő’ nekünk a bora,
Csak a pé’zit tegye ki a markunkba.
Csak a lelkit tegye ki a markunkba,
Mert különben veres vérben fürdünk ma.
4. Pápai úr kiment a ház elejbe,
Feltekintett a csellagos egekre.
– Én istenem, vígy fel engem az égre,
Csurog immár veres vérem a fődre.
Sokfelé éneklik a Székelyföldön is e nem közönséges tárgyú balladát, de a legtöbb helyen feltűnő zavarosan. Úgy látszik, valami egész családot kiirtó tragédiáról van itt szó, de egy betyárokról énekelt alföldi balladával egybetévesztik. Versényi György is az Ellenzék 1901. 118. sz.-ban homályosan és befejezés nélkül közli egy jobbágytelki (Maros-Torda m.) cselédleánykától. A kezünknél levő kerelőszentpáli változatnak legeltérőbb részlete így hangzik: ||
Pápainé kimegy a kis kertjébe,
Leborul a vén diófa tövébe.
– Jaj, istenem, hogy kell nekem meghalnom,
Három éves kis árvámot itt hagynom.
Mari lányom, eredj le a pincébe!
Hozzál fel bort a legnagyobb iccébe.
– Nem kell nekem sem a bora, sem maga,
Csak a pénzét tegye ki az asztalra.
Az alsóbencédi, szintén befejezetlen változatnál az 1. és 3-dik szak tér el az eredetitől ilyenformán:
Aj, de széles, aj, de hosszú ez az út,
Amelyiken kilenc betyár elindult.
Mind a kilenc fölnyergelt a lovára,
Beugratott a szegedi csárdába.
Csaplárosné kimene a kertjébe,
Feltekinte a csillagos nagy égre.
– Ó, istenem, vedd fel hozzád lelkemet,
Még az éjjel föld issza meg véremet!
(Kanyaró 2015: 532–533.)
330. Pápainé (Lelesz, Fenyőháza)
Lelőhely: AKKvár–MsU 2105: 97–98. lap. Kanyaró Ferenc kézírása. A változat eredeti lejegyzését nem találtuk meg, így nem tudjuk, hogy azonos vagy csak kis mértékben eltérő szövegek kerültek-e elő a két megnevezett helységből, vagy két különböző szövegből szerkesztett egy harmadik változatot Kanyaró. A 20. század elején készített másolat bizonysága szerint Kanyaró már nem törekedett arra, hogy köznyelvi formában hozza nyilvánosságra a balladát, meghagyta a nyelvjárási szóalakokat és azok írásmódját. Azt, hogy valóban közlésre készítette elő a szöveget és a hozzá fűzött kommentárt, bizonyítják a tipográfiai utasítások arra nézve, hogy mit kell apróbb betűvel (Petit) szedni.
(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 794.)