Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Nagygalacon


Gyűjtő: András Franciska
Gyűjtés ideje: 1974-01-02
Gyűjtés helye: Kászonaltíz
Közlő: Albert Ernő
Közlés ideje: 2004
Megjelenés helye: Albert Ernő 2004: 246/164. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Nagy Lajos (Borbáth), 74 éves



Szöveg

Nagygalacnak a térsége
Műveletlen a népsége.
Borvizemet elöntözöm,
Üvegemet összetöröm,
Szekeremet elégetem,
Vasát a Dunába vetem,
Hogy senki hasznát ne vehesse.

Vótam egy úrnak házánál,
Nem tovább, csak hat óránál,
Csupán a lónak valóért
Hat forintot kellett fizetni.

De ezt nem bírom fizetni,
Lovaimot el kell adni.
Látom a Dunát előttem,
Hát én ide minek jöttem?
Borvizemet ingyen kérik,
Annak örömit nem érik.

Mit vigyek feleségemnek,
Otthon hagyott kedvesemnek?
Mit egyebet, bút, bánatot,
Ezért szegény csak várhatott.

Ha kimegyek Barassóba,
Felülök a Fehér Lóra,
Ott fordul a sorsom jóra.
A Fehér Ló futogatott,
A búbánat szotyogatott.



Megjegyzés

  A Székelyföldön egymás érik a borvízforrások. „Úton-útfélen, árokban, hegyoldalon, erdők sűrűjében, sőt a kapa nyomában is csodás vízi források fakadnak a székelyek földjéből”. (Köllő János 2001. 154–155.)
  A borvizet messze vidékekre elszállították, árusítása ezer meg ezer embernek megélhetést jelentett.
  Hagyomány őrzi, hogy Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemsége idején (1581–1602) köszvénye gyógyítására borszéki borvizet szállítottak Gyulafehérvárra (Tarisznyás Márton 1982. 168.).
  Egyes adatok szerint a borszéki borvíz híre az 1700-as években Bécsig eljutott, sőt később nagyobb mennyiségben eladás céljából e városba is szállították a csíki székely szekereken. (Orbán Balázs II. 117.)
  Bizonyos időszakokban Moldvába és Havasalföldre is szállítottak borvizet a csíki szekereken. „A Tömösi-hágón át Bukarestig, Ploiesti-ig, sőt Galacig is eljutottak” (Tarisznyás Márton 1982. 169.). Rendszeresen szállították Moldva, Havaselve különböző városaiba a kászoni borvizet is.
  A borvíz szekerekkel szállítása nem kis veszéllyel járt, számos bosszúságot okozott eladása is.
  1985-ben Ditróban még emlékeztek a borvizet szállító szekeresekre. Mészáros János mondotta: „Vótak itt olyan emberek, hogy az vót kimondottan a foglakozásuk, pénzkereset. Avval foglalkozott… A harmincas években megszűnt”.

(Albert Ernő 2004: 330-331.)