Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Molnár Anna


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1959
Gyűjtés helye: Gerlén
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 104–107/22. sz.

Dallam



Szöveg

Anna, Anna, Mónár Anna,
Utcán sétál egy katona.
„Jere velem, Mónár Anna”
„Én nem mejek, te katona.”

Kicsi fiam sír bőcsőbe,
Jámbor uram ződ erdőbe,
Jámbor uram ződ erdőbe,
Fémlik a kard az övibe.”

Mind azt írja levelibe,
Mónár Anna ül ölibe.
Addig hítta, csalogatta,
Amíg útnak indította.

Addig mentek, menegettek,
Míg a burkus fához értek.
„Mónár Anna, ülj le ide,
Nézz egy kicsit a fejembe.”

Nezni kezdett a fejibe,
Burkus fára feltekinte.
Hát ott kilenc felakasztva,
Tizedik az ő testvére.

Sírni foga Mónár Anna,
Hol hótt meg az ő testvére.
Katanának orcájára
Reácseppent egy csepp könnye.

Fel es szekett az katana.
„Mé sírc magad, Mónár Anna?”
„Én nem sírok, te katana:
Ide került egy kis felhő.

Ide került egy kis felhő,
Abból cseppent egy csepp eső.”
„Kelj fel magad, Mónár Anna,
Hágj fel magad burkus fára!”

„Én nem hágok, te katana,
Én nem szoktam fára hágni,
Hágj fel magad, hogy lássam meg,
S utánnad felhágok én es.”

Fel es szekett az katana,
Visszaesett éles kardja.
Úgy felvette Mónár Anna,
Hogy gyenge nyakát elvágta.

Visszaesett az katana,
Sírni kezdett Mónár Anna.
Sírni kezdett, gondolkozni,
Merre tudjon ő most fogni?

Felöltözött huszárosan,
Huszárosan, káprárosan,
S elindula hazájába,
S elindula hazájába.

Addig mene, menegete,
Míg a kapujába ére.
Há künnt van a jámbor gazda,
Bennt úgy sír a kicsi fia.

„Jó estét, te, jámbor gazda!”
„Isten hozott, te katana!”
„Jámbor gazda, jámbor gazda,
Befogad-e zéccokára?

Nem adna-e nekem szállást,
Ezen éccakára szállást?”
„Én nem bánom, te katana,
De úgy sír a kicsi fiam.

Harmad napja, hogy nem aludt,
Se nem szopott, se nem aludt!”
„A nem semmi, jámbor gazda.”
Bé es mene a katana.

„Jámbor gazda, jámbor gazda,
Messze van-e a korcsoma?”
„Nincs es közel, nincs es messze,
Csak a falu közepibe.”

„Hozjon nekem egy kupa bort,
Egy kupa bort hogy megigyuk.”
Felakasztá éles kardját,
Kobongolá dolomántját.
 
Míg az ura oda jára,
Kicsi fiát megszoptatta.
Ahogy szopott, úgy elaludt,
Úgy elaludt, úgy elnyúgutt.

Hát úgy jő a jámbor gazda;
Most meghott a kicsi fia.
„Dehogy hott meg, csak elaludt,
Elringattam, s elaltattam.

Jámbor gazda, jámbor gazda,
Hazajönne Mónár Anna,
Megszidná-e, megverné-e
Vaj órára felhánná-e?”

„Me se verném, me se szidnám,
Még órára fel se hánnám.”
Kibongolta dolomántját,
Kibongolta dolomántját.

„Jámbor gazda, jámbor gazda,
Én vagyok e Mónár Anna.”
Megrémült a jámbor gazda,
Hogy milyen most Mónár Anna.



Megjegyzés

Az Európa-szerte ismert Kékszakáll-monda, a szeretőit legyilkoló nőcsábító története a magyar balladaváltozatokban — a többi európai balladáktól eltérően — a csábító halálával, az áldozatul újonnan kiszemelt hősnő szerencsés megmenekülésével és férjéhez, gyermekéhez való visszatérése fordulatával végződik. A balladának már eddig is ismertük moldvai változatait, a változataink közé besorolt új aranyosszéki és a gyimesvölgyi előfordulások azonban bővítik a folklór-földrajzi előfordulást illető ismereteinket. A gyűjtő helyszíni tapasztalatai szerint e balladát a Szeret melléki csángó falvak mindenikében ismerik. Az egyik klézsei változatban — az összes többi változatoktól eltérően — a hazatérő Molnár Annának a férj nem kegyelmez meg. A változat utolsó sorait idézzük:

„Gyere velem bié e bécsbe,
Mennyé pénzt hoztam én velem.”
Jámbor gazda biément bécsbe,
Elvevé a fiényes kardját,
Elcsapá e genge nyakát.

A ballada első változatai már Petrás Ince 1841—42-ből való gyűjtéséből ismeretesek. Moldvában a gyűjtő meseváltozatban is találkozott vele. Egy ilyen változatát lásd kötetünkben a 261. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 78—81, 84—6. — Gragger 192—4. — Ortutay, SzNb. 293—4. — Solymossy: MNépr.2 III, 85—6, 123—4. — Faragó—Jagamas 68—79. — Csanádi—Vargyas 441—2. — Vargyas, MB. 129—57. — Leader 107—25. — Ortutay—Kriza 736.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 627-628.)