Margitai betyár
Arad felől jönnek a zsandárok,
Jaj, de szépen szól a trombitájok,
Elül megy a csendőrök káplárja,
Egyenest a Lebuji csárdába.
„Adjon Isten jó estét, csárdásné,
Hát ez a szép pej paripa kijé?”
„Jó bort iszik annak a gazdája,
Most jött ide, nincs egy félórája.”
„Küldje ki hát annak a gazdáját,
Vagy jöjjön ki, vagy adja meg magát.”
„Ki se megyek, meg se adom magam,
Ha nem tetszik, hajtsák el a lovam.
Lovam, lovam nem annyira bánom,
Rajta lévő szerszámom sajnálom,
Bánja aztat a bugyelárisom:
Benne fekszik háromszáz aranyom.
Százat adtam a kis pej lovamért,
Százat adtam rávaló szerszámért,
Százat adtam egy szép barna lányért,
Kit nem adnék széles e világért.”
A magyar folklórból nagy földrajzi elterjedtségben és sok változatban ismert betyárballada a Mezőségen is nagyon kedvelt. Gyűjteményünkbe az e vidék északnyugati feléről (Szék, Válaszút) származó két teljesebb változat került bele.
Csanádi—Vargyas 531—2.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 638.)