Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Lizsa, Lizsa, mit gondoltál


Gyűjtő: Ráduly János
Gyűjtés ideje: 1966-04-12
Gyűjtés helye: Kibéd
Közlő: Ráduly János
Közlés ideje: 1975
Megjelenés helye: Ráduly 1975: 152/140. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Frigur János, 27 éves



Szöveg

– Lizsa, Lizsa, mit gondoltál,
Mikor hazul elindultál?
– Én egyebet nem gondoltam,
Szerencsétlen úton jártam.

Jót reméltem, rosszat értem,
Jaj de szerencsétlen lettem.
Szerencsétlen vótam s vagyok,
Szerencsétlenül meghalok.

Szerencsétlen vót az óra,
Mikor hazul elindultam.
Törött vóna el a  lábam,
Hogy ne menjek a vásárba.

Jaj istenem, az életem.
Hogy én el nem cserélhetem.
Elcserélném, de nincs kinek,
Mer a bú nem kell senkinek.

Mer a bú nem kell senkinek,
Csak az én árva fejemnek,
Csak az én árva fejemnek,
S az én árva gyermekemnek.



Megjegyzés

140–142. Feleségsirató. I–III.

            A ballada magva megtörtént esemény: Gábor Lizsa cigányasszony télvíz idején, nagy hóban indult át Kibédről Siklódra. Útközben megfagyott. Siklódon temették el. Mindez 80-100 évvel ezelőtt történt. Érdekes, hogy a megfagyás ténye egyáltalán nem fordul elő egy változatban sem; ezek inkább siratóballadák. Szép, költői sorok növelik esztétikai értéküket. Fennmaradásukat az biztosította, hogy a helyi magyar ajkú cigányok virrasztónótaként énekelték.

            1970. november 18-án a 141. sz. változat adatközlőjének, Majlát András bácsinak meghalt a felesége (Piri Róza). A temetés után mintegy hat héttel, tehát 1971 első napjaiban András bácsi alkotott. András bácsiról tudnunk kell, hogy a cigányvirrasztókban évtizedeken át amolyan kántori szerepet játszott: ő kezdte el mindig a halott melletti éneklést, amit aztán továbbfolytattak az egybegyűltek. Nos, ez az egy emberöltőn keresztül gyakorolt virrasztóbeli sirató-éneklés alkalmassá tette őt arra, hogy minden külön beavatkozás nélkül balladát, mint ő mondja, siratót teremtsen. Keletkezését tehát a hitvestárs elvesztése fölött érzett fájdalom kifejezésének szándéka segítette elő. Népi énekmondóként alkotó módon hasznosította a régi szóbeli hagyományt.

            Később, amikor a dallamokat vettem hangszalagra, megpróbáltam elénekeltetni vagy újra elmondatni az általa teremtett balladát. Erre már nem volt hajlandó, sőt bolondságnak tartotta az egész dolgot. Mert időközben újra megnősült, s az újbóli családalapítás valamelyest feledtette régi fájdalmát.

(Ráduly 1975: 188.)