Letevé kisfiát

Elindula, el es,
El a leány, kegyes,
Elindula, el es,
El a leány, kegyes.

Jobb karjára vevé,
Futkosó kis fiát,
Bal vállára vevé,
Kéncses küs ládáját.

Addig menegete,
Nagy erdőbe ére,
Addig menegete,
Nagy erdőbe ére.

„Istenem, Istenem,
Fiamat vigyem-e,
Kéncsemet vigyem-e,
Fiamat vigyem-e?

Letegyem kéncsemet,
Fiamat vegyem el?
Fiat ád az Isten,
De kéncset sohasem.”

Letevé kisfiát,
Az nagy rengetegbe,
Elvevé az kéncsét,
S ott hatta gyermekét.

„Anyám, édesanyám,
Ne hagyjon itt ingem
Az setét erdőbe,
Ne hagyjon el ingem!

Anyám, édesanyám,
Azt engedje meg bár,
Fogjam meg kis ujját,
S úgy menyjek kend után.”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam,
A fenye farkasok
Legyenek apáid;

Az égi madarak
Legyenek anyáid,
Az égi madarak
Legyenek anyáid!”

„Anyám, édesanyám,
Bár azt engedje meg,
Míg szememvel látom,
Menyjek el kend után.”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam,
Az erdei vadak
Legyenek apáid,

S az égi madarak
Legyenek anyáid,
S az égi madarak
Legyenek anyáid.”

„Anyám, édesanyám,
Ne kérj átkot reám,
Met az anyaátok
Megfogja gyermekét!”

Menegetett vala,
S hát ő mit lát vala?
A vad begye tehen
Úgy bőgi a bornyát,

Úgy bőgi a bornyát,
S úgy sipol utánna,
Hogy a fenye farkas
Viszi el a bornyát.

Egyet visz szájába,
Másikat utánna,
S a harmadik bornyát
Maga után csalja.

„Istenem, Istenem,
Ez nem lelkes állat,
Ez nem lelkes állat,
Méges hogy sajnálja.

Hát én lelkes állat
Méges nem sajnáltam,
Méges nem sajnáltam,
Fiamat elhattam.”

Mejen, mejen elé,
Magas törfa felé,
Letette az kéncsét
Magas törfa alá.

Visszatére vala,
Vegye el az fiát,
Mikor ő visszament,
Nincsen kicsi fia:

Az ő csontocskáit
Ágról ágra hánták,
Ágról ágra hánták
A fenye farkasok.

S az égi madarak
Véribe feredtek,
S az égi madarak
Véribe feredtek.

Visszatére, vissza
Magas törfa alá,
Há nincsen az kéncse
Magas törfa alatt.

„Istenem, Istenem,
Elvette az Isten.
Immá kéncsem sincsen,
Gyermekem se nincsen.”

A gyermekével szemben kegyetlen anya balladai motívumának vannak nagyon távoli rokonai az európai folklóranyagban, maga e ballada azonban Kriza első udvarhelyi változatának közlése óta is csak Udvarhelyszékről és a moldvai csángóvidékről volt ismeretes. A legrégebbi moldvai változatot 1841—42-ben Petrás Ince (Rokonföldi) jegyezte le Klézsén. (Az egyik itt közölt változat is a Klézsével szomszédos Somoskáról való.) A moldvai előfordulás most öt új, a csángó változatokra jellemzően valóban terjedelmes darabbal s egy meseváltozattal gazdagodik. Ez utóbbit lásd kötetünkben a 260. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 84—6. — Kriza, Vadr. 317—8. — Gragger 181—2. — Domokos, MM.³ 280—1. — Faragó—Jagamas 83—6. — Csanádi—Vargyas 443—4. — Leader 296—300. — Ortutay—Kriza 735.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 627.)