Legendadal

  (megelőző imával)

Felséges Ur Isten seregeknek ura,
Bünben heveröknek itélő birája
Ha bününkért bűntetsz mint kegyelmes atya
De végképpen hozzánk tsak nem vagy mostoha.

Töredelmős szívvel kik tehozzád térnek
Szabadittasoddal megőrvendezteted
Ezek pedig innét szépen ki terődnek[!]
E nehány versekböl, kik igy kővetkőznek. –

Könyörögj Istennek teljes életődben
Hogy az tatár utól ne érjön mezöben
Mert akképpen lészen sorsotot[!] ez hellyben
A miként nekünk volt a szomoru vőlgyben

Egy nemös férfiju, jö vala erösen
Kit az tatár hátul sebessen üzvala
Szék várossa népit hogy meg látta vala
Keservesön sirva ezt kiáltja vala

Ó kedves feleim hamar szaladjunk el
Mert utánnunk szalad számtalan sok tatár ||
Bizony félö hogy ma leszön köztünk nagy kár
Ha csak a jó Isten körülettünk nem áll.

Azonban a tatár kezde közelödni
Az szék városunkot kezdi ostromolni
Hová is akkor a nép kezde szoruni[!]
Szorulása mijat nemis lön mit tenni
Mijért két oráig kezdének harczolni

De egyéb fegyverök nekijök nem vala
Hanem csak Szekercze, csép, hoszszas vasvilla
Az is némejektöl elvetetet vala
Mellyre nézve tatár nem sokat fél vala
Tatár sürü nyilát rájok szorja vala
Sokat szegényökbe meg sebessitvala.

Vaj negyven férfiju kikkel Isten vala
Kik negyven ezör tatárt meg futamtot vala
Mert Istennek karja velök harczol vala
Istennek szönt háza üressen marada
Mert sok nép belölle elvetetet vala.

Oh te szomoru völgy el hagyatot hely
Miér hogy sáral, vizel nem valál teljes
Ennyi asszony népet adál pogány kézre,
Gyermőköt vén embőrt ejtél fegyverére

Immá vesseimet tovább nem nyujthatom
Me szivem kesereg, elsem mulathatom ||
Szivemnek fájdalmát ki kell fakasztanom.

Ki vessőköt szörze Agyhai Sámuel
Kinek felesége, szép három gyermöke
Ekkor vitetett el a pogány keziben
Erdéj magyarország széljek hátárában
Ijen rablás tőnek küs asszony havában.

Dicséret, dicsöség lőgyön az Istennek
Ki szép szabadulást ad benne szivöknek
Es meg vigasztalást kétségbe esöknek

Kéziratból: EA 10757: 1-3.

A Szék város 1717-i romlásáról szóló Legendadalt a vers szerint „Agyhai Sámuel szörzötte”, kinek feleségét és szép három gyermekét vitték el a tatárok. A családnévből és a vers ö-ző nyelvjárásából ítélve udvarhelyszéki lehetett a szerző vagy a vers leírója.

            A 34. számú krónikás vershez hasonlóan ezt a versezetet sem tekintjük folklórszövegnek, szerzője azonban, a népi-fél népi verselők csoportjába tartozhatott.

A népi történelmi emlékezet dokumentumaként vettük fel.

            Erről a kéziratról nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy Kriza-gyűjtőtől származik, de tekintettel arra, hogy az írásmódja egyezik Kriza János kortársaiéval, s tekintettel arra, hogy a Sebestyén-hagyatékba 19. század közepéről-második feléből származó kéziratok a Kriza-örökség révén kerültek, feltételezzük, hogy ez a kézirat is a Kriza-hagyatékból került Sebestyén Gyulához.

(Olosz Katalin jegyzete; Kriza János 2013: 635.)