Látod, rózsám, hogy nyergelek
Becskereki, becskereki,
Mér' adtatok kardot neki.
Ha ravasznak gondolnálak,
Örökre megátkoználak.
De lelkedet jól ismerem,
Hogy nem vótál rossz emberem,
A csatába velem vótál,
Mind jó vitéz, hadakoztál.
Abrudbánya, Verespatak,
Hidd el, rózsám, hogy itt hagylak,
Látod, rózsám, hogy nyergelek,
Mégse hiszed, hogy elmegyek.
Lovam lába indulóba,
Magam pedig búcsúzóba,
Vess utánam egy pillantást,
Többet úgyse lássuk egymást.
Vágják az erdei útat,
Viszik a szegény fiúkat.
Kit lefelé, kit felfelé,
Egyet se hazája felé.
Őtöznek szürke ruhába,
Viszik a csata zajába,
Kit a golyó, kit a dárda,
Kit éles kard összevágja.
Eredetileg minden szakasza egy-egy más énekhez tartozhatott. A 2. szakasz változatát Kun Sámuel énekeskönyve (1832) őrizte meg (l. Haja, haja virágom 257). A 3. versszakot önálló balladás búcsúénekként a Lápos menti Domokoson 1932 nyarán jegyeztem le; íme az első szakasz:
Tőtik az erdei utat,
Viszik a székely fiúkat,
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény székely legényeket.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 646.)