Lányok, rajtam tanuljatok
Falu végén kicsi házecska,
S abba vagyon egy rengő bölcsőcske,
S e lábával rengetgeti vala,
S e szájával mondogassa vala.
S e szájával mondogassa vala,
S e kezivel irogassa vala,
S e szájával mondogassa vala,
S e kezivel irogassa vala.
„Lyányok, lyányok, jó lyán barátjaim,
Lyányok, lyányok, jó lyán barátjaim,
Lyányok, lyányok, rajtam tanuljatok,
Legényeknek sokat ne mondjatok.
Mert ha mondtok, sok könyvet hullattok,
Világ gyalázatjára maradtok,
Mert ha mondtok, sok könyvet hullattok,
Világ gyalázatjára maradtok.
Mert én mondtam, sok könyvet hullattam,
Világ gyalázatjára maradtam,
Mert én mondtam, sok könyvet hullattam,
Világ gyalázatjára maradtam.”
A megesett, gyermeket szült, de szeretőjétől otthagyott, a gyermekét gyöngéden szerető-rengető, a hűtlen szeretőt átkozó leányanya panasza előadásmódjában klasszikus balladai vonásokat (én-előadás, lány-barátnőktől való búcsúzás, a leánybarátoknak szóló erkölcsi intelem) őriz.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 640.)