Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Kovács Julcsa


Gyűjtő: Könczei Ádám
Gyűjtés ideje: 1949
Gyűjtés helye: Bardoc
Közlő: Konsza Samu
Közlés ideje: 1957
Megjelenés helye: Konsza 1957: 216-217/148. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Nyáguj Gizella, 21 éves



Szöveg

Megindult a temesvári masina,
Kovács Julcsát felkűdték az asztagra.
Kovács Julcsa fel is ment az asztagra,
Véletlenül beléesett a dobba.

Mikor aztot a nagybátyja megtudta,
Felkiáltott: – Álljon meg a masina!
Álljon meg hát a masina egyszerra (!),
Kovács Julcsa beléesett a dobba!

Mikor Julcsát kivették a nagy dobból,
Letették a földre két szál deckára.
Piros vére úgy folyik, mint a patak,
Julcsa anyja gyenge szíve meghasad.

Mikor Julcsát feltették a szekérre,
Elvitték a Király orvos elébe.
Király orvos félrefordult s azt mondta:
– Ennek csak a nagy Isten az orvossa.

– Nyisd ki, anyám, ződre festett kapudot,
Hogy vigyék be¹ összezúzott lányodot.
Kovácséknál meggyújtották a lámpát,
Talán bizony Kovács Julcsát siratják.

Ehhez még hezzatettük, hogy

Temesvári temetőben van egy sír,
Odajár egy barna legény, mindig sír.



Megjegyzés

1 Változat: Másodikat az erdő szélibe.

(Konsza 1957: 216.)