Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Kőműves Kelemen


Gyűjtő: Ráduly János
Gyűjtés ideje: 1974-08-10
Gyűjtés helye: Kibéd
Közlő: Ráduly János
Közlés ideje: 1979
Megjelenés helye: Ráduly 1979: 54-57/ 3. sz.
Adatközlő neve, életkora, foglalkozása:

Majlát Józsefné Ötvös Sára, Kibéd



Szöveg

A nagy Déva várát fel kell építeni,
Kőműves Kelemen vállalkozik neki.

Neki is fogának tizenkét emberrel,
Dolgoznak s munkájok menyen mind jó kedvvel.

    Estefelé már szomorúsággal ment az építés, mert amit délelőtt felraktak, estére leomlott. Amit este raktak, az másnapra leomlott. Semmiképpen se vót jó a munkájok. Kőműves Kelemen reggel felkel korán, s a tizenkét emberire szól:
    – Gyertek ide hozzám!
    Odamentek az emberei.
    – Az éjjel olyan álmot láttam, hogy mélyknek felesége hogy jön ide, s amelyiké előbb jön, annak gyenge nyakát elvágjuk. A vérit kivesszük s a mészbe keverjük. A gyenge testjeit elégessük, s a hamját is a mészbe keverjük. A nagy Déva várát csak így építhessük.
    A tizenkét kőműves megesküdt rá, hogy így cselekedni fognak. Reggel korán Kőművesné asszony felkelt az ágyból. Kiszól az ablakon:
    – Kocsisom, kocsisom, fogd bé ja lovakot,
    Hogy menjünk a Déva várára, mert baja van Kőműves Kelemennek.
    Amég felőtözött Kelemenné asszony, addig a lovakot béfogták. Elindultak a kocsival a nagy Déva várára. Kőműves Kelemen imádkozni kezdett, hogy ő felesége nehogy előbb érkezzék. Az ő felesége szokta vinni mindig az ebéd-vékát hozzá.

    – Istenem, Istenem, adj egy sűrű erdőt,
    Hogy a lovaim keresztül ne jöjjenek.

    Az Isten meg is adta a sűrű erdőt. A lovak alig bírtak menni benne. Mondja a kocsissa:

– Asszonyom, asszonyom, ne menjünk tovább,
Nem lesz jó a vége, mert rosszat álmodtam.

– Kocsisom, kocsisom, nem a tiéd a ló,
S a kocsi se tiéd, hajtsad a lovakot, mert utat törnek azok.
Mentek az erdő között, Kőműves Kelemen megint csak fohászkodott:

– Istenem, Istenem, olyan záport adjál,
Törjék el a lovak lába, s ne jöjjenek hozzám.

Olyan sűrű eső lett, hogy egy cseppet se látták a helyet, azonban kividult az idő. Megérkeztek Déva várához.

– Jó napot, jó napot, tizenkét kőműves!
Neked is jó napot, Kelemen Kőműves!

– Adjon Isten, kedves feleségem, mért jöttél te ide?
– Azért jöttem ide, mer rossz álmot láttam. Gondoltam, hogy bajod van, s nem tudtam nyugodni.
– Az lesz a te fejed vesztesége – mondta Kőműves Kelemen –, mert arra esküt tettünk, hogy akinek a felesége elébb jő ide, a nyakát elvágjuk, gyenge piros vérit a mészbe keverjük, a testjeit elégessük, a gyenge hammát is a mészbe keverjük.

    – Tizenkét kőműves, tizenkét gyilkosom,
    Annyit engedjetek, hogy elmenjek haza,
    Hogy búcsúzzak el a kicsi fiamtól s a jó szomszédoktól.

    Elment Kőművesné asszony, s elbúcsúzott a kicsi fiától.

    – Isten veled, fiam, többet nem jövök haza.

    Elbúcsúzott a jó szomszédjaitól is.
    Akkor elment vissza.

    – Tizenkét gyilkosom, kezetekbe vagyok,
    Csináljatok véllem, amit csak akartok,

    Megfogták, nyakát kettévágták, gyenge piros vérit a mészbe keverték. Testjeit is elégették, a gyenge hammát a mészbe békavarták, a nagy Déva várát evvel építették.
    Végeztek a várral. Minden kőműves sietett haza, a családjához. Kőműves Kelement már senki se várta, csak egyedül a kicsi fia. Meglátta az apját, hogy menyen haza.
    – Édesapám, hol van, hol van édesanyám?
    – Hazajön majd, fiam, este.
    – Édesapám, eljött este, eljött reggel is, de édesanyám még sohase jött haza..
    Sírt a kicsi gyermek.

– Menj el, édes fiam, a nagy Déva várba,
Édesanyád ott van a falba bérakva.

A kicsi gyermek megindult, futva ment, amég elérte a nagy Déva várát.

– Édesanyám, édesanyám, hol vagy,
Gyere, menjünk haza.

Nem szólt neki senki.
Avval megnyílott a föld, s a kicsi fiú beleesett, az anyja elvitte. Így vége lett az életjeknek.



Megjegyzés

    2-3. A falba épített asszony (Kőműves Kelemen)
    Egyike a legtöbbet tanulmányozott régi balladáinknak. Vargyas Lajos összesen 45 változatra és két adatra hivatkozik (Vargyas II. 25.). Az egész magyar nyelvterületről kerültek elő változatai, a legnépszerűbb azonban Erdélyben és a moldvai csángók körében. Mindenképpen keleti eredetű, témája az építő áldozatban való hiten alapszik. Seprődi gyűjteménye nem tartalmazza (Ötvös Sára első teljes változatát lásd: Ráduly, 3. sz.).
    Adatközlőnk kilencéves korában tanulta az édaspájától. „Esténként sokszor énekelgette nekünk, miután hazavetűt a napszámból. Leányka voltam, s mindig kérdeztem édesapámtól, hogy hát ez a történelem igaz vót-e? Azt mondta, hát igaz kellett legyen, mert ének van rolla.” Ötvös Sára gyermekkora óta egyszer sem énekelte, csak a történetet mesélte el újra meg újra felcseperedő gyermekeinek. Most a gyűjtő kérdezősködései közben jutott ismét az eszébe: „Jóformán eszembe se vettem, másoknak el nem fújtam soha, csak a történetjit adtam elé vajegyszer. Mert ez olyan történelem, hogy fájdalom.” Fiatalon egyetlen alkalommal hallotta még mástól: „A vént Tarka Sándorné mondta vót egyszer, de úgy emlékszem, hogy könyvből tanolt. De az nem jött úgy ki, ahogy édesapámék fújták, sok minden hiányzott belölle.” 1974. augusztus 10-én - tehát hat évvel később - másodszor is elmondattuk vele. A dallamára már nem emlékezett, a szövegét pedig prózává oldódott változatban adta elő. „Mindenből kezdtem kibutulni, már csak nyűgölöm az éneket” - mondta.
    A befalazás motívuma különben eléggé közismert a kibédi népköltészetben. Az áldozat nyomai pedig a helyi hagyományban ma is könnyen kimutathatók. Több régi házat bontottak le az utóbbi időben Kibéden, s a házak alapzatából állatcsontok kerültek elő. Íme, mit tud róluk az 57 éves Székely Sándor Lajosné Madaras Berta: „Emlékszem, hogy mikor leányka koromban édesapámék építették a házat, hát édesanyám le kellett vágjon egy fekete tyúkot. CSak a nyakát vágta le, s úgy tollastúl beletették a fundamentumba. Azt mondták az ekkori öreg kőművesek, hogy így szerencsés lesz a ház. A tyúkot a ház út felöli bal sarkába tették, napkelet felöl.” Ötvös Sára más változatban ismeri ezt a szokást: „A régi öregek úgy tartották, hogy ha valahol házat építettek, hát akik előbb odamennek lakni, azoknak vámot kell adni; ez valaki halálát jelenti. S hogy ezt elkerüljék, le kell vágjanak egy tyúkot vagy egy bárányt, s azt előbb meg kell egyék a háznál, csak azután lakhatnak benne.” Megkérdeztük, hogy mi a véleménye ezekről a hiedelmekről. „Ilyenekről csak a régiek hittek, most nem babonáskodnak” - válaszolta. Balladánk a halva befalazás motívumát őrizte meg: a kőművesmester feleségének kiontják a vérét, a testét elégetik, hamvát pedig vérrel együtt a mészbe keverik.
    Ha most az ének kibédi népszerűségét vesszük számba, kiderül, hogy a hagyományből más nem tudja, a fiatalság pedig a tankönyvbeli Kriza-változat szövegét ismeri (Vadrózsák. Kriza János székely népköltési gyűjteménye Faragó József gondozásában. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1975. 253-255.). Tankönyveink ugyanis évek óta tartalmazzák, ennélfogva színpadon is gyakran elhangzott, hol szavalatként, hol megjelenítve. Legutóbb Ötvös Sára is tudomást szerzett róla, de görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az édesapjától tanult változat az igazi.
    Most lássuk a szövegösszehasonlítás eredményeit. Balladánk javarészt őrzi a Kriza gyűjtötte variáns főbb motívumait, néhány kiegészítéssel: A Déva vára felé tartó asszonyt útjában nemcsak záporeső, hanem „egy nagy sűrű erdő” is akadályozza. Ugyanakkor az odautazás szándéka megfelelőképpen indokolt: „ebéd-vékát”, vagyis ebédet kell vinnie kőműves férjének.
    Érdekesebb tanulságokat nyújt Ötvös Sára két változatának egybevetése. Mivel az énekes újból elfelejtette a dallamot, a szöveg verses formája is bomlásnak indult (3. sz. ballada). Az újabb variánsban már szinte szabályszerűen váltakoznak verses és prózai részek. A prózai részeknek áthidaló szerepük van: lényegüket tekintve a hiányzó versszakok tartalmi kivonatai.
    Az eredeti ballada motívumrendszere nem szenvedett csorbát, hiánytalanul megtalálható minden moítvum, viszont újakkal bővül. a.) Kőműves Kelemen álmot lát, s abból tudja meg, hogy az emberáldozattal felépíthetik a várat; b.) a várhoz igyekvő asszony előtt a férje kérésére (az imádkozik, fohászkodik) jelenik meg a sűrű erdő és a záporeső; c.) a meghalt gyermeket a feláldozott anya magához veszi s „így vége lett az életjeknek”. A prózai részek megformálása nem egyöntetű. Több helyen az énekes teljesen elszakadt a verses formától, s az új megformálás egészében epikus-mesei izűvé vált. Pl. „Kőműves Kelemen reggel felkel korán, s a tizenkét emberire szól: - Gyertek ide hozzám! - Odamentek az emberei.” Máshol pedig, ha rejtetten is de átsüt a prózán az egykori verses forma ritmusa. Íme: „Megfogták [az asszonyt], nyakát kettévágták, gyenge piros vérit a mészbe keverték. Testjeit is elégették, a gyenge hammát a mészbe békavarták, a nagy Déva várát evvel építették.” Ez a nagyfokú tömörítés még a költészet régióiból való. Úgy hisszük, épp az epikus prózastílusnak és a költőre valló versmondatnak ez a keveredése teszi oly varázslatossá a lassú töredezés útjára lépő balladaváltozatot. A ballada dallama különben A zsivány felesége (6.) dallamának közeli változata.

(Ráduly 1979: 117-119.)