Kőműves Kelemen

Özv. Márton Ferencné Ádám Terézia, 61 éves

Tizenkét kőműves elindult egy útra,
Fel magas Dévára, nagy magas Dévára.
A nagy Déva várát rakni es kezdették,
Ha reggel felrakták, estére leomlék,
Ha este felrakták, reggelre leomlék.

- Istenem, Istenem, mitevők lehessünk,
Hogy ez a mi munkánk állandós lehessen?
Kőműves pajtásim ,tudjátok, mit mondok:
Miknek felesége hamarább idejő,

Annak vegyük fejit, s rakjuk kőfal közé,
Hogy ez a mi munkánk állandós lehessen!
- Istenem, Istenem, de rossz álmot láttam,
Jaj de az éjszaka azt az álmot láttam,

Hogy a kapum előtt egy vérpatak folya,
Kőműves Kelement valami találta.
Eredj, kocsis, eredj, fogd bé a lovakot,
Vitesd el asszonyod fel magas Dévára,

Vitesd el asszonyod fel magas Dévára,
Kőműves Kelemen látogatására!
- Istenem, Istenem, de rossz álmot láttam,
         (ezt Kőműves Kelemen mondja)
Hogy a kapum előtt egy vérpatak folya.

Istenem, Istenem, adj egy szeles időt,
Adj egy szeles időt s egy nagy záporessőt,
Hogy a feleségem hozzám ne jöhessen,
Hogy a feleségem hozzám ne jöhessen!

Szeles idő leve, záporesső leve,
Mégis feleségem hozzám is eljöve.
- Jó napot, jó napot, Kőműves Kelemen!
- Hozott Isten, hozott, kincsem, feleségem!

Mért jöttél most ide fejed vesztésire,
Mért jöttél most ide fejed vesztésire?
- Uram, édes uram, Kőműves Kelemen,
Kérlek az Istenre, ne kesergess engem!

- No ha idejöttél, kincsem, feleségem,
Tedd le a nagykendőt, s állj a kőfal közé!
Tizenegy kőműves rakni is kezdette,
Kőműves Kelemen sírva áll mellette.

Mikor térdig rakták, megkérte az urát:
- Uram, édes uram, Kőműves Kelemen,
Kérlek az Istenre, tréfa-e erz vaj mi,
Kérlek az Istenre, tréfa-e ez vaj mi?

Hidd el, hogy nem tréfa, kincsem, feleségem,
Így vót a fogadás, s ennek így kell lenni!
Ha derékig rakták, megkérte az urát:
- Uram, édes uram, Kőműves Kelemen,
Kérlek az Istenre, tréfa-e ez vaj mi?

- Hidd el, hogy nem tréfa, kincsem, feleségem,
Így vót a fogadás, ennek így kell lenni
- No hogyha nem tréfa, Kőműves Kelemen,
Az Isten áldja meg minden jóságodot!

Menj el a hazádba a te szép lányodhoz,
Viseld annak gondját, mer az szegény árva!
- Jó estét, jó estét, kedves szép leányom!
- Hozta Isten, hozta, lelkem édesapám!

Hol vagyon, hol vagyon az én édesanyám?
- Hadd el, szép leányom, hazajő reggelre.
- Reggel es eljöve, s mégse jöve haza.
Istenem, Istenem, nincsen édesanyám!

- Többé nem tagadom, ki kell már mondanom,
Annak fejit vettük, s kőfal közi tettük,
Hogy az a mi munkánk állandós lehessen,
Hogy az a mi munkánk állandós lehessen.

  Akkor a leán meghalt. Szóval, így aztán szóba mondta el édesanyám. Így mondta, hogy a leánkának a szíve meghasadt, s odavitték, oda temették a Déva várára a leánkát, az anyja lábához. És mindig folyt a Déva várából a vér, mindig szivárgott, s a koporsót kiásta a víz, és rengette ott, de nem tudta elsodorni a Déva váráról. Vér jött mindig a Déva várából, jött a vér, szivárgott ki a vér az anyjából, és úgy es mindig csoronkált, úgy, mindig. És akkor a koporsót oda teremtették, de a koporsót kisodorta a víz, de onnan el nem tudta sodorni, onnat, attól a vízároktól.

  A magyar népballadák legértékesebb alkotásai közé tartozik, mégis százötven év alatt viszonylag kevés változatát sikerült lejegyezni. Vargyas Lajos A falba épített feleség típuscím alatt 45 változat lelőhelyét sorolta fel, kiegészítette még két adattal (Vargyas Lajos II.1976. 25.). Ezek között csíki gyűjtés a következő helységekből található: Ajnád, Borszék, Csíkmenaság, Csíkverebes, Gyergyalfalu, Gyergyóditró, Gyergyóremete 2, Gyergyószárhegy, Gyimes, Kászonaltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva. Összesen 13. Jelentős részét Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtötte az 1900-as évek elején.
  Vargyas Lajos jegyzéke 1972. december 31-én lezárult, 1989-ben a fentieket még 23  adattal bővítettük (Albert Ernő 1989.148.). Az összváltozatok száma ekkor 68.
  1993-ban újból számba vettük az időközben megjelent vagy gyűjtött változatokat, s akkor már 87-nek tudtuk az adatait rögzíteni. (Albert Ernő 1993. 169.)
  1995-ben ismét összegeztük A falba épített feleség típusú ballada adatait. Ekkor 91-nek lelőhelyét említettük, ami azt jelentette, hogy 1972 óta megduplázódott az összegyűjtött változatok száma. Meg kell jegyeznünk, hogy a háromszéki magyar ajkú cigányoktól 26 szöveget sikerült lejegyezni. Egyik része a Pozsony Ferenc gyűjtésében (1984), másik része három új, cigányoktól gyűjtött kötetben látott napvilágot (Albert Ernő 1998, 2000, 2001.). Moldvai, változata jelent meg három könyvben is: Szegő Júlia 1988.28:7. (Külső-Rekecsin); Seres András―Szabó Csaba 1991. 166: 104. (Klézse); Pozsony Ferenc 1994. 32:1. (Klézse). Ismét csíki változatait közölte Sebestyén Dobó Klára 2001-ben (97:56 és 217.) Így 96 változat adatait ismerhetjük.
  Vargyas Lajos kutatásai szerint a történet ilyen megéneklése a magyarság nyugatra vonulása során alakulhatott ki, amelynek maradványai később is megtalálhatók voltak a Volga  partján fekvő Kazány város építéséről szóló balladában. A Juhász Jenő gyűjtötte mordvin énekben a nisgorodi mestereknek a levágott kakasfej közli, hogy lányt kell feláldozniuk; nyírfavesszők bűvös jelként tudatják, hogy Vánja lánya lesz az áldozat, akit „élő sírba temetnek”. A kőfalból beszél anyjához, és közli, hogy már alig él, majd azt: „Jó anyám, már nem élek”, „kitépték életem szép virágát”. (Képes Géza 1972. 253–257.) Valamely homályos változata a gyermek befalazásának a nagyborosnyói cigányok énekében is megtalálható.
  Vargyas Lajos közli a bolgár, román, arumun, szerb-hotvát, albán, görög, cigány változatok adatait (II. 27–28.), majd később tömören összefoglalja megállapítását: „Egy Kaukázusban élő és onnan elterjedt mondát hoztunk a honfoglaláskor, és alkottunk belőle később balladát. Tőlünk terjedt el a Balkánon már mint ballada” (Vargyas Lajos 1994. 176.).
  Legutóbb Fragó József összegezte a különböző véleményeket az eddigi kutatásokról. (1998. 295–296.)
  Az Európa-szerte e balladával foglalkozó irodalom az idők folyamán kialakult különböző nézetekre és nemzetközi kapcsolatokra utal. Ilyenek Faragó József (1960, 1981, 1995, 1996.), Al. I. Amzelescu (1974), Jevszejev Viktor (1967), Katona Imre–Tripolszky Géza (1971), Talaş, Ion (1973), Fochi, Adrian (1984).
  Az itt közölt változat megjelent az Albert Ernő Édesanyám sok szép szava kötetének jegyzeteiben (1989).
  Ditróban 1972. július 24-én Tamás Sándorné Simon Borbála prózában is elmondotta:
  Akkor építették Déva várát, s amit nappal építettek, az éjjelre leomlott, s akkor az a Kőműves Kelemen álmában azt látta, hogy amíg egy élőlényt be nem falaznak, addig a vár nem épül fel. S reggel felébredt, s elmondta a többi társainak, hogy álmában mit látott, s azt határozták el közösön, hogy amiknek a felesége leghamarább reggelit hoz, annak befalazzák a feleségit. Nos, Kőműves Kelemen vót az indítványozója, hát leghamarább az ő felesége jött, s akkor aztán neki fogtak feláldozni, s amikor térdig befalazták, mondta:
   - Kőműves Kelemen, tréfa-e vagy való?
   Azt mondta az ura:
   - Nem tréfa, nem tréfa.
   Befalazták derékig, s ugyan az asszon csak mondta, hogy:
   - Kőműves Kelemen, tréfa-e vagy való?
   S a férje mondta:
   - Nem tréfa, nem tréfa.
   S befalazták nyakig, s az asszon ugyancsak így fohászkodott a férjéhez, de aztán már befalazták egészen, s felépült Déva vára.
   S az ember hazament este, s vót egy kicsi fia, s mondta:
   - Édesapám, nem jön haza édesanyám?
   S azt mondta:
   - Nem jött haza estére, hazajő reggelre.
   S reggel újra kérdezte a kicsifia:
   - Édesapám, nem jött haza még édesanyám?
   Azt mondja:
   - Hazajő estére.
   S akkor a gyermek este újra mondta:
   - Este es eljöve, reggel es eljöve, de még édesanyám haza nem jöve.
   S akkor felépült a vár, ahogy a történet írja, s amikor leszállottak a kőművesek, a falból egy hang kihallatszott:
   - Kőműves Kelemen, szoritt a fal engem, meg es halok, lelkem.
  S akkor többet… osztán vége vót a… szóval a fő az, hogy az asszon meghalt, s akkor, ugye… már azt kifelejtettem, amikor mondta, hogy a kocsiba vágjon bele a tüzes mennykő, mer ugye, én is csak hallottam… Kőműves Kelemen… már ugye, meg is felejtettem, hogy volt a hangja. Édesanyám énekelgette, olyan régi hangon, ahogy… mondják. Nem jut tényleg úgy eszembe, mert ezekkel nem foglalkoztam úgy, mint a másik énekekkel.
  Ditróban 1977. augusztus 4-én a 81 éves Mezei Györgyné Kelemen Amália is emlékezett arra, hogy édesanyja énekelte:
  Hát mondták a izék, a szolgája, hogy ne menjenek, me rossz álmot látott. Hát mentek oda, ahol építették a várat, Déva várát építették, s akkor minden nap, amit csináltak, minden éjjel leomlott, s akkor megegyeztek ők, a kőművesek, hogy áldozatot kell…, élve valakit belé kell rakjanak a falba. S méknek a felesége odamenyen, azt teszik belé. S ez eleget mondta, a kocsisa, Kelemennek, hogy ne menjen, me rossz álmot látott, de méges csak ment, s méges belérakta élve a falba, élve az asszont.

(Albert Ernő 2004: 301-303.)