Kőmives Kelemenné

Kőmives Kelemenné

Tizönkét kőmijes ėsszetanakodék,
Magoss Déva várát hogy fölépittenék,
Hogy fölépittenék félvéka ezüstér,
Félvéka ezüstér, félvéka aranyér.
Déva várossához meg is megjelöntek,
Magoss Déva várhoz hėzza is kezdöttek,
A mit raktak délig, leomlott estére,
A mit raktak estig, leomlott röggêre.

Megint tanakodott tizönkét kőmijes,
Falat megállítni hogy lössz lehettséges,
Mig elvégre ijen gondolatra jöttek,
Egymás között szoross ėgyességöt töttek:
Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,
Keverjük a mészbe gyönge teste hammát,
Aval állittsuk meg magoss Déva várát.

*

Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom,
Én uramhoz mönni lönne akaratom!
– Kőmies Kelemön felesége mongya –
Fogd bé a lovakot, fogd bé a hintóba,
Fogd bé a lovakot, á’j is gyorsan elé,
Hadd mönnyünk, hadd mönnyünk Déva vára felé. –

Mikô fele úttyát elutazták vóna,
Erőss üdő vala, záporesső hulla.
Asszonyom, csillagom, fordûjunk mü vissza,
Rossz jelenést láttam az éjjel álmomba,
Az éjjel álmomba ojan álmot láttam,
Kőmies Kelemön udvàrába jártam,
Hát az ő udvara gyászszal van béhúzva,
Annak közepibe méj kút vala rakva,
S az ő kicsi fija oda beléhala,
Az éjjeli álom nem telik ma jóra.
Asszonyom, asszonyom, fordûjunk meg vissza! –
Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza,
A lovak sem tėéd, a hintó sem tėéd,
Csapjad a lovakat, had halaggyunk elébb. –

Mönnek, möndögelnek Déva vára felé,
Kőmies Kelemön őköt eszrevövé,
Megijede szörnyen, imádkozik vala:
Én uram istenem, vidd ê valahova!
Mind a négy pej lovam törje ki a lábát,
Vessen a hintómnak négy kereke szakát,
Csapjon le az útra tüzes istennyila,
Horkolva térjenek a lovaim vissza. –
Mönnek, möndögelnek Déva vára felé,
Sem lovat, sem hintót sömmi baj nem lölé.

Jó napot, jó napot tizönkét kőmijes!
Neköd is jó napot Kelemön kőmijes!
Köszöne az asszony, az ura válaszolt:
Édös feleségöm, neköd is jó napot!
Hát ide mé’ jöttél a veszedelmedre,
Szép gyöngén megfogunk, bédobunk a tűzbe.
Tizönkét kőmijes azt a törvént tötte:
Kinek felesége hamarább jő ide.
Fogjuk meg szép gyöngén, dobjuk bé a tűzbe,
Annak gyönge hammát keverjük a mészbe,
Aval állittsuk meg magoss Déva várát,
Csak igy nyerhessük el annak drága árát. –

Kelemönné asszony, hogy átalértötte,
Bánatos szüvének igy lött felelete:
Várjatok, várjatok tizönkét gyilkosok,
A mig bucsut vöszök; csak addig várjatok,
Hogy bucsut vöhessek asszon bàrátimtól,
Asszon bàrátimtól s szép kicsi fijamtól:
Mett a halottnak is hármat harangoznak,
Én árva fejemnek egyet sem konditnak. –
Kelemönné asszon aval hazamöne,
Ecczö’ mindönkorra, hogy végbucsut vönne,
Hogy végbucsut vönne asszon bàrátitól,
Asszon bàrátitól s szép kicsi fiától.
Aval visszamöne Kőmjes Kelemönné,
Sirva halatt magoss Déva vára felé,
Megfogák szép gyöngén, bétövék a tűzbe,
Az ő gyönge hammát keverék a mészbe,
Aval állitták meg magoss Déva várát,
Csak igy nyerheték meg annak drága árát.
 

Kőmies Kelemön mikô haza möne,
Az ő kicsi fia jöve vélle szömbe.
Isten hozott haza, kedves édös àpám!
Hô maratt, hô maratt az én édös ànyám?
Az ő édös apja neki igy felele:
Hadd ê fiam, hadd ê, haza jő estére.

Istenėm, istenėm, este is êjöve,
Mégis édös ànyám még haza nem jöve.
Àpám, édös àpám! mongya meg igàzán,
Hogy hô van, hogy hô van az én édös ànyám!
Hadd ê fiam, hadd ê, haza jő röggêre.
Az ő édös apja neki igy felele.

Istenėm, istenėm, röggel is êjöve,
Mégis édös ànyám még haza nem jöve.
Àpám, édös àpám! mondja meg igàzán,
Hogy hô van, hogy hô van az én édös ànyám?
Mönj ê, fiam, mönj ê, magoss Déva várra,
Ott van a te ànyád, kőfalba van rakva.

Elindula sirva az ő kicsi fia,
Elindula sirva magoss Déva várra,
Háromszô kiátá magoss Déva várán:
Ànyám, édös ànyám! szólj bár ėgyet hėzzám!
Nem szólhatok fiam! mett a kőfal szoritt,
Erőss kövek közi vagyok bérakva itt. –

Szüve meghasada s a föd is alatta,
S az ő kicsi fia oda beléhulla.

584―585. Kőmives Kelemenné és Budai Ilona még elég jókor érkezének meg, hogy az első asztalnak legvégin helyet kaphassanak. De ők is elmondhatják váltig az egyszeri háziúrral: ott az első hely, a hová én ülők. – Erdélyi J. Gyüjteménye III. kötetében csak ennyi töredék áll az elsőnek:

Ugy rakják, ugy rakják magas Déva várát,
Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives,
A mit délig raknak, délután mind lehull.

A monda csakugyan, mint ez a mi költeményünkben tökéletesen ki van dolgozva, él a magyarhoni népnél is, s a töredékből itélve, valamely variansnak ott is létezni kell vagy nemrégen még létezni kellett.

(Kriza János 1863: 540.)