Kivitték a holttestet az udvarra
Kolozsvári Nagyszamos, de Nagyszamos,
Beleestem szekerestől lovastól.
Nem volt, aki húzzon ki, váltson ki,
Elhagytak a Nagyszamosba meghalni.
Holttestemet de sokáig keresték,
Megtalálták a tűzoltók, kivették;
Hazavittek falumba, el is temettek,
A jó Isten maradjon veletek.
Kivitték a holttestem az udvarra,
Gyenge az édesanyja, hogy sirassa;
Van őneki, ehaja, kökényszemű babája,
Aki őtet tiszta szívből sajnálja.
A vízbefúlás esetével mint balladai tárggyal viszonylag ritkán találkozunk a hazai balladakincsben. A kalotaszegi Mérán lejegyzett változat — a kolozsvári Nagyszamosra való világos utalás miatt — hihetőleg e vidéken történt szerencsétlenséget énekelhet meg. Az újabb keletkezésű, de kétségtelenül töredékes balladába a régebbi népdalkincsből ismert sorok (Beleestem szekerestől, lovastól; Kivitték a holttestet az udvarra) vegyültek bele.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 642.)