Kincsemet vigyem-é

Elindula, el es
Éfjú leány, kegyes,
Maga eleibe
Vevé ország útját.

Jobb karjára vette
Kincses kis ládáját,
Bal karjára vette
Futkosó kis fiát.

„Istenem, Istenem,
Édes jó Istenem,
Kincsemet vigyem-e,
Gyermekem vigyem-e?
 
Kincsemet leteszem,
Gyermekem elveszem,
Kincsemet leteszem,
Gyermekem elveszem,

Gyermeket ád Isten,
De kincset sohasem.
Gyermeket ád Isten,
De kincset sohasem.”

„Anyám, édesanyám,
Ne hagyjon itt ingem!
Ebbe mély erdőbe,
Ne hagyjon el ingem!

Anyám, édesanyám,
Ne hagyjon itt ingem!
Már kivel hálok én,
Jaj, ezen az éjen?

Anyám, édesanyám,
Bár azt engedje meg,
Fogjam kicsi úját,
Menjek el kend után!”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam.
Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam.

Az erdei vadak
Legyenek apáid;
Az égi madarak
Legyenek anyáid!”

„Anyám, édesanyám,
Ne kérj átkot reám,
Mer az anyajátok,
Megfogja gyermekét.

Anyám, édesanyám,
Bár azt engedje meg,
Míg szememvel látom,
Menjek el kend után.”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam!
Az erdei vadak,
Legyenek apáid;

Az égi madarak
Legyenek anyáid!”
Letevé gyermekét,
S felvevé az kéncsét.

Ott hatta kis fiát
Abba mély erdőbe,
Elvevé az kéncsét,
Ott hatta gyermekét.

Mikor elhaladott
Messzire ő tőle,
Hát már ő meglássa,
Hogy a begye tehen.

Hogy a begye tehen
Úgy bőgi az bornyát,
Úgy bőgi az bornyát,
S úgy sípol utánna,

Hogy a fene farkas
Viszi el a bornyát.
„Istenem, Istenem,
Édes jó Istenem,

E nem lelkes állat,
Méges hagy sajnálja.
Hát én lelkes állat,
Méges nem sajnáltam?”

Letevé az kéncsét
Magos törfa alá,
Visszamene, vissza,
Vegye el az fiát.

Mikor már visszament,
Vegye el az fiát,
Hát nincsen az fia,
Nincsen kicsi fia.

Megették a vadak
Az ő kicsi fiát,
Ágról ágra hánták
Az ő csontocskáját.

Az égi madarak
Ferednek véribe.
„Istenem, Istenem,
Édes jó Istenem!

Megmondá jaz fiam,
Ne kérjek én átkot,
Ne kérjek én átkot
Az kicsi fiamra.

Mer az anyajátok
Megfogja gyermekit,
Mer az anyajátok
Megfogja gyermekit.

Szerencsétlen vótam,
Mikor születtem vót,
De szerencsétlenebb
Az én kicsi fiam.”

Visszamene, vissza,
Vegye fel az kéncsét,
Mikor már visszament,
Vegye fel az kéncsét,

Há nincsen az kéncse
Magos törfa alatt,
Há nincsen az kéncse
Magos törfa alatt.

„Istenem, Istenem,
Édes jó Istenem!
Se kéncsem, se fiam,
Se kéncsem, se fiam.”

A gyermekével szemben kegyetlen anya balladai motívumának vannak nagyon távoli rokonai az európai folklóranyagban, maga e ballada azonban Kriza első udvarhelyi változatának közlése óta is csak Udvarhelyszékről és a moldvai csángóvidékről volt ismeretes. A legrégebbi moldvai változatot 1841—42-ben Petrás Ince (Rokonföldi) jegyezte le Klézsén. (Az egyik itt közölt változat is a Klézsével szomszédos Somoskáról való.) A moldvai előfordulás most öt új, a csángó változatokra jellemzően valóban terjedelmes darabbal s egy meseváltozattal gazdagodik. Ez utóbbit lásd kötetünkben a 260. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 84—6. — Kriza, Vadr. 317—8. — Gragger 181—2. — Domokos, MM.³ 280—1. — Faragó—Jagamas 83—6. — Csanádi—Vargyas 443—4. — Leader 296—300. — Ortutay—Kriza 735.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 627.)