Kádár Kata

ismeretlen

– Édesanyám, engedje meg,
Hogy vegyem el Kádár Katát ,
Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát!
– Édes fiam, nem engedem,
Feneketlen tóba vetem.
Van uraknak sok szép lánya:
Neked is juttatnak egyet.
– Szolgám, szolgám, édes szolgám!
Nyergeld meg a pej paripám,
Hogy induljunk messze útra,
Messze útra, bujdosásra.
Miklós úrfi megindula
Messze útra, bujdosásra.
Kádár Kata hogy meglátta,
Kaput nyitott Miklósának.
– Ne nyiss kaput, Kádár Kata!
Nem megyek én most be azon,
Megyek, megyek messze útra,
Messze útra, bujdosásra.
– Miklós úrfi, állj meg nékem
Egy pár szóra!
Hogy hozzam ki fehér ruhám,
Hozzak néked egy bokrétát.
Ha a ruha vérré válik,
A bokréta hervadozik:
Kádár Katát elvesztetik.
Miklós úrfi megindula
Messze útra, bujdosásra.||
Találkozik egy molnárral.
– Molnár gazda, molnár gazda!
Mi hír vagyon a faluba?
– Nincsen bizony ugyan semmi…
Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba vették.1
– Molnár gazda, molnár gazda!
Vigy el engem éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére!
Néked adom pej paripám,
Minden drága, ékes ruhám.
Molnár gazda szót fogada,
Miklós előtt megindula,
El is vitte éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére.
Miklós úrfi levetközött,
Feneketlen tóba szökött.
Egyikből nőtt fejér liliomszál,
Másikból nőtt piros liliomszál.
Ott is addig növekedtek,
Míg egymásba ölelkeztek.
Miklós anyja járt sétálni,
Meg találta őket látni.
Oda hívta a vízbúvárt,
Mind a kettőt leszakítá.
Az egyiknek csináltatott
Fehér márványkőkoporsót;
A másiknak csináltatott
Piros márványkőkoporsót.
Az egyiket eltemeté
Oltár eleibe,
A másikat eltemeté
Oltár háta megé. ||
Az egyikből növekedett
Fejér márvány liliomszál,
A másikból növekedett
Piros márvány liliomszál.
Ott is addig növekedtek,
Míg egymásba ölelkeztek.
Miklós anyja jár sétálni,
Meg találá őket látni.
Mind a kettőt leszakítá,
Tövis bokorra tapítá.2
Kádár Kata megátkozta
Miklós anyját:
– Búzád csak egy szem teremjen,
Az is belül üres legyen.
Kenyeretlenség találjon,
Mégis senki meg ne szánjon.
Mosdóvízed vérré váljon,
Törölköződ lángra gyúljon.
Ha ez az átok reád száll,
Tudom bizony, hogy megrostál.

1. Vetették

2. Krizánál: „Talpa alá bétipodá, S tövis bokorra rakatá” (Vadrózsák, I. 7.)

 Kádár Kata az első székely ballada, mely még a forradalom előtt került Kriza kezébe a Fehér-Nyikó mellékéről. Ugyanő nagybecsű gyűjteménye élén közli, még pedig két variánsban, melyek közül az elsőt a XVI–XVII. századból eredőnek, a másikat később korbelinek ítél. (Vadrózsák, I. 3–7 és 526. l. Meséje valóban a XVI. századra mutat (lásd Bodnár: M. irod. tört. I. 334–336). E kettő közötti hely illeti meg a mi aranyosszéki Kádár Katánkat, míg az előbb közölt udvarhelyszéki változat valamivel önállóbb – és újabbnak látszik. Két újabb változatát lásd Arany–Gyulai: Népkölt. gyűjt. III. 67–72. l. Gyulai Pál beható fejtegetését a balladáról uo. 441–442. l.
 Variánsunk befejező részében a négy utolsó sor később kori toldásnak látszik. Vesd össze Vadrózsák, I. 7. l. Éppen ily toldás az én szememben a legrégibb variánsnak is 11. szaka („Jó pásztor, mutasd meg” stb.). Így nem szokott a nép dalolni. Vesd össze Kriza saját nyilatkozatával. Uo. 526. l.

(Kanyaró 2015: 317.)

129. Kádár Kata (Kercsed)
Lelőhely: EA 2276: 19–21. lap, 9. sz. Kanyaró Ferenc kézírása.

129.1. A ballada eredeti lejegyzése Lieblich Miklós kézírásában: MUEKvGyLtár 18. csomag.
 Kanyaró ceruzával bele-belejavított a szövegbe; ezekkel a javításokkal másolta le a balladát a milleniumi gyűjteménybe. A javításokat felső indexben tüntettük fel.

Édes anyám, engedje meg,
hogy vegyem el Kádár Katát
Kádár Katát
Jobbágyomnak szép leányát.
Édes fiam nem engedem
Feneketlen tóba vetem.
Van úraknak sok szép lánya
Neked is juttatnak egyet.
Szolgám szolgám édes szolgám
Nyergeld meg a pejparipám,
Hogy induljunk messze útra,
Messze útra bujdosásra.
Miklós úrfi megindula,
^{Messze útra, bujdosásra}
Kádár Kata, hogy meglátta
Kaput nyitott Miklósának
Ne nyiss kaput Kádár Kata
Nem megyek én most be azon
megyek, megyek messze útra
Messze útra bujdosásra
Miklós urfi álj meg nékem
Egy pár szóra, ||
Hogy hozzam ki fehér ruhám
Hozzak néked egy bokrétát.
Fehér ruha Ha a ruha vérré válik
A bokréta hervadozik
Kádár Katát elvesztetik
Miklós urfi megindula
^{Messze útra, bujdosásra}
Találkozik egy monárral.
Molnár gazda, molnár gazda
Mi hir vagyon a faluba?
Nincsen bizony ugyan semmi
Kádár Katát elvesztették
Feneketlen tóba vették.
Molnár gazda, molnár gazda
Vigy el engem éppen oda
Éppen oda arra helyre
Feneketlen tó szélére.
Néked adom pejparipám
Minden drága ékes ruhám
Molnár gazda szót fogada
Miklós elött megindula ||
El is vitte éppen oda
Éppen oda arra helyre
Feneketlen tó szélére.
Miklós úrfi levetkezett ^{levetközött}
Feneketlen tóba szökett ^szökött.
Egyikből nőtt fehér liliomszál. |
Másikból nőtt piros liliomszál. |
Ott is addig növekedtek         |
Míg egymásba ölelkeztek.¹    |
Miklós anyja járt sétálni
Meg találta őket látni.
oda hivta a víz buvárt,
Mind a kettőt leszakítá.
Egyiknek csináltatott
Fehér márványkő koporsót
A másiknak csináltatott
Piros márvány kőkoporsót.
Egyiket ^{Az egyiket} eltemeté oltár eleibe
Másikat ^{A másikat} eltemeté oltár háta megé. ||
^{Az eggyikből növekedett
Fejér márvány liliomszál,
A másikból növekedett
Piros márvány liliomszál.
Ott is addig növekedtek
Míg egymásba ölelkeztek}
Miklós anyja jár sétálni
Megtalálá őket látni,
Mind a kettőt leszakítá
Tövis bokorra tapítá.
Kádár Kata megátkozta
Miklós anyját
Buzád csak egy szem teremjen
az is belül üres legyen.
Kenyeretlenség találjon
Még is senki meg ne szánjon.
Mosdóvized vérré váljon
Törölközöd lángra gyuljon
Ha ezaz átok reád száll
Tudom bizony hogy meg rostál.

Kercsed, gyűjtő Lieblich Miklós VII. o. t.

129.2. Kanyaró második másolata a kercsedi változatról: MUEKvGyLtár 40. csomag.
(*20. század eleje) – Kanyaró ezúttal igyekezett szabályos négysoros versszakokra tagolni a szöveget, ennek érdekében egy-egy fél- vagy egész sor megismétlésével/betoldásával kiegészítette a hiányzó részeket, vagy fordítva: kihagyott olyan sorokat, amelyek feltehetően az adatközlő tévedése folytán kerültek nem a megfelelő helyre. Akárcsak az első másolatában, Kanyaró itt is betoldott hat sort (17. és a 18. versszak első két sora) Felső indexben az eredeti lejegyzés eltéréseit jelezzük.

1. Édesanyám, engedje meg,
Hogy vegyem el Kádár Katát ,
Kádár Katát, Kádár Katát, _{Kanyaró betoldása}
Jobbágyomnak szép leányát.

2. Édes fiam, nem engedem:
Feneketlen tóba vetem.
Van uraknak sok szép lánya,
Neked is juttatnak egyet.

3. Szolgám, szolgám, édes szolgám
Nyergeld meg a pej paripám,
Hogy induljunk messze útra,
Messze útra, bujdosásra.

4. Miklós úrfi megindula,
Messze útra, bujdosásra. _{Kanyaró betoldása ez a sor.}
Kádár Kata hogy meglátta,
Kaput nyitott Miklósának.

5. Ne nyiss kaput, Kádár Kata ,
Nem megyek én most be azon.
Megyek, megyek messze útra,
Messze útra, bujdosásra.

6. Miklós úrfi, állj meg nékem,
Állj meg nékem _{Kanyaró betoldása} Egy pár szóra
Hogy hozzam ki fehér ruhám²,
Hozzak néked egy bokrétát.

7. Ha a ruha ^{Fehér ruha} vérré válik,
A bokréta hervadozik:
Kádár Katát elvesztetik,
Kádár Katát elvesztetik. _{Betoldott sor.}

8. Miklós úrfi megindula,
Messze útra, bujdosásra. _{Betoldott sor}
Találkozik egy molnárral:
Molnár gazda, molnár gazda!
Mi hír vagyon a faluba?

9. Nincsen bizony ugyan semmi,
Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba vették,
Feneketlen tóba vették. _{Betoldott sor.}

10. Molnár gazda, molnár gazda,
Vigy el engem éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére.

11. Neked adom pej paripám,
Minden ékes, drága ruhám.
Molnár gazda szót fogada,
Miklós előtt megindula.

12. El is vitte éppen oda,
Éppen oda, arra helyre,
Feneketlen tó szélére,
Feneketlen tó szélére. _{Betoldott sor}

13. Miklós úrfi levetkezett,
Feneketlen tóba szökett.
^{Egyikből nőtt fehér lilomszál,
Másikból nőtt piros liliomszál.}
Ott is addig kereskedtek ^növekedtek,
Míg egymásba ölelkeztek.

14. Miklós anyja járt sétálni,
Meg találta őket látni.
Oda híta ^hívta a vízbuvárt,
Mind a kettőt kivéteté ^leszakítá.

15. Az egyiknek csináltatott
Fehér márvány kőkoporsót,
A másiknak csináltatott
Piros márvány kőkoporsót.

16. Az egyiket eltemette
Az oltárnak eleibe, ^{Egyiket eltemeté oltár eleibe}
A másikat temetteté
Az oltárnak háta megé. ^{Másikat oltár háta megé}

17. Az egyikből növekedett
Fehér márván liliomszál,
A másikból növekedett
Piros márván liliomszál.

18. Ott is addig növekedtek,
Míg egymásba olelkeztek. _{Ez a hat sor Kanyaró betoldása}
Miklós anyja jár sétálni,
Meg találá őket látni.

19. Mind a kettőt leszakítá,
Tövis bokorra tapítá.³
Kádár Kata megátkozta,
Megátkozta _{Betoldott szó} Miklós anyját.

20. Búzád csak egy szem teremjen,
Az is belül üres legyen.
Kenyeretlenség találjon,
Mégis senki meg ne szánjon.

21. Mosdó vized vérré váljon,
Törölköződ lángra gyúljon!
Ha ez az átok reád száll,
Tudom bizony, hogy megrostál.⁴

(Kercsed )

129.3. Kanyaró Ferenc jegyzete Kádár Kata balladájához: AKKvár–MsU 2200/F: számozatlan négy oldal. – Ceruzával írt, agyonjavított első fogalmazvány, alig-alig olvasható.
 „Kádár Kata a legrégibb székely balladák közül való, a XVI. század második feléből. János Zsigmond fejedelem alatt nyirbálták meg az elégületlen székelyek szabadságát, sőt az udvarhelyszékieket jobbágyságra is kényszerítették, szorítgatták. Ekkor kapják a nemességet a török hódoltságból Erdélybejött Gyulaiak. Egyik ága Tordára, másik Kolozsvárra telep[edett] le. Az előbbiek utódai máig élnek Kolozsvárt. A történetileg híres Gyu-||lai Pál, Békes Gáspár és Báthory István hű embere, később Báthory Zsigmond és Boldizsár áldozata, szintén e korban kapott címeres nemeslevelet, amely most az Erd.[élyi] Múz.[eum] levéltárában van. E Gyulai Pálnak gazdag birtokai Marosszék környékén terültek el. Valószínűleg az ő nevét alkalmazta az ismeretlen költő az új balladában.
 Maga Kriza így nyilatkozik a ballada keletkezéséről: »Kádár Kata nézetem szerint még a rendkívül mozgalmas || s a vallási költészetre nézt is oly termékeny XVI-dik évszáz végin vagy a következő évszáz első felében termett »kápóna-virág« lehet, mely korba jórendin Bátori Bódizsár is tehető, mely történelmi nevet azon melegibe, mint közszájon forgót, az ezt viselő főúrra való gondolás nélkül, csak úgy kapta fel a népdalnok s alkalmazta valamely megtörtént való eseményre« (Vadr. 526). || E nyilatkozatból világosan kitűnik, hogy Kriza is azt tartotta, hogy a nép közt élő értelmes[?] ____ műköltők alkották a remek székely balladákat. Az Erdélyben oly korán kifejlett vallásos költészetre való célzásából pd.[például?] az is kitűnik, hogy a Homoród -Szt.-Pálon élt Bogáthira, első zsoltárfordítónkra vagy valamely költőtársára gondolt e ballada lappangó szerzőjeként. Megjegyzem, hogy Bogáthi jeles görög volt, Plutarchos és Lukianos több elbeszélését lefordította magyar versekbe. 1584-ben bevégzett zsoltárainak fordításaiban a gr. klasszikus v.[ers] formák is feltünedeznek.”

129.4. Kanyaró Ferenc feljegyzése a kápolnavirágról: AKKvár–MsU 2200/F: 26. lap
 Udvarhelyszéki diákjaim elhozták hazulról egyszer előadásomra a kápolnavirágot. Máskor én vittem be az osztályba egész csokorral. A tanulók elosztották, mert a fehéren sugárzó virág igen jól állt a gomblyukakban.
 A kápolnavirág igen sok helyt honos a székely templomok cintermeiben. Az egyszerűbb asszonyok márciusnak is nevezik, de e névcserének semmi komolyabb köze a narcissal, mely nálunk nem márciusba, hanem tavasz közepén virágzik.

129.5. Kanyaró kommentár-töredéke Kádár Kata balladájához: MUEKvGyLtár 50. csomag.
 „A nárciss-virágot már régen jól ismeri magyar népünk. Csokonai költeményében is ott olvassuk: „Kertem nárciszokkal végig ültetéd…” A ritkább „kápónavirágot” azonban a népköltészet később az ismertebb majoránnával, rozsmarinttal, liliommal cserélte föl, melyek más nép költészetében is a halhatatlanság szokott virágképei. Ezért itt közölt két változatunk jóval későbbi lehet a Kriza két kápolnavirágánál.
 A ballada végén felhangzó átok is valószínűleg újabb hozzátoldás. Ez átok a múlt század elejéről való Fehér László c. ballada befejezésére emlékeztet, s itt is, mint ott, valamely ismeretlen régibb balladából való átvétel lehet.
 Befejezésül tévedésnek kell még kijelentenünk Greguss és Beöthy azon felfogását, hogy „Kádár Kata népies epikánk egyetlen terméke, mely az úri rend összeütközését tünteti fel a jobbágysággal.” (M. balladák, IV. kiad. 50. l.) Megdönti ez állítást már a Kádár Kata mellett közölt Szép Júlia és Kis Ilona is. (M. Népkölt. Gyűjt. III. 8–12, 80.)”

129.6. A ballada nyomtatásban: KESZEG Vilmos 2004: I. 238–239/ 1. sz.; II. 373/1. sz.

1. Ezt a négy sort a diák először kihúzta, majd nyíllal utalt arra, hogy hová kell beilleszteni és milyen sorrendben a két-két sorpárt. A szöveget ennek az utasításnak megfelelően másoltuk.

2. Zsebkendő

3. tapodá

4. Megtisztít, mint a rosta a búzát a szeméttől.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 693-699.)