Kádár Kata

Bot Györgyné Gyenge Anna, 28 év, Lábnik

Édesanyám, Gyulainé,
S engedjen megházasodni.
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Kádárnénak szép leányát.

Nem engedlek házasodni,
Inkább katanának adlak.
Nem engedlek házasodni,
Inkább katanának adlak.

S ha nem enged házasodni,
Vagyon nekem egy tarisnyám,
Süssön nekem egy pogácsát,
Hogy én menjek katanának.

Elindula, menegete,
S amíg odaéregete,
Megtalálá Molnár Bálint.
Isten áldja, öregapám.

Isten hozott, kicsi fiam.
Mi hír van a falujikba?
Mi falunkba jó hír sincsen,
Mi falunkba rossz hír sincsen.

S az a hír van a faluba,
Kádár Katát elvesztették,
Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba tették.

Neki adom rend gúnyámat,
Vigyen ingem arra helyre,
Hová Kádár Katát tették,
Hová Kádár Katát tették.

S elindultak menegetni,
S menegettek, menegettek,
S amég odaéregettek,
S amég odaéregettek.

Élsz-e rózsám, vaj meghóttál,
Vaj csak felőlem gondolkossz?
Se nem élek, se nem halok,
Csak felőled gondolkozom.

–  –  –  –  –  –  –  –  –  –  –  –

S onnat kinőtt két liljomszál.
Addig nőttek, növögettek,
Addig nőttek, növögettek,
S amég összeölelkeztek.

S azt meghallá Gyulainé.
Elindula, menegete,
Elindula, menegete,
S amég odaéregete.

S a körmivel lecsípette,
S a talpával elsúrolta,
S a körmivel lecsípette,
S a talpával elsúrolta.
 
S az egyiknek csináltatott
Fehér mármántkőkoporsót,
S a másiknak csináltatott
Kőből s cimintkőkoporsót.

S az egyiket temettette
Az ótárnak elejibe,
S a másikat temettette
Az ótárnak háta mellé.

S azon szóla édes fia:
Anyám, anyám, édesanyám,
Nagyobb átkot nem kévánok,
Csak mekkorát felgondolok.

Mejik asztalnál kend eszik,
S az az asztal összetörjék,
S mejik könyérből kend eszik,
A kend előtt kővé váljék,

Mejik késvel kend azt szeli,
Az a kés es összetörjék,
Mej kendőhez kend kendőjzék,
Az is langval borítkojzék.