Kádár Kata

Miklós urfi szépen kéri,
Édesannya nem ígéri.
„Engedje meg édesanyám,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát,
szép leányát.”

„Van az uraknak leánya,
Abból neked is juthatna.”
Miklós úrfi megbúsula,
A világba elindula,
A világba elindula,
Hosszu útra, bujdosásra,
Bujdosásra.

Kádár Kata hogy meglátta,
A kapuját kinyitotta,
A kapuját kinyitotta,
Hogy bemennyen Miklós rajta.
„Ne nyits kaput, Kádár Kata,
Nem menyek én most be rajta,
Most be rajta,

Hanem menyek a világba,
Holtig tartó bujdosásba.”
„Állj meg, állj meg, szép Miklósam,
Hogy adjak rád egy pár csókat,
A kezedbe kézi ruhát,
Kalapodba egy bokrétát,
Egy bokrétát.

Mikor ruhám vérrel habzik,
S a bokréta hervadozik,
Mind a kettő azt jelenti,
Akkor lészen veszedelmem.”
Miklós úrfi elindula,
Egy mónár gazdát talála,
De talála.

„Hallod-e, te mónár gazda,
Mi hír vagyon a faluba?”
„Nincs itt ugyan semmi egyéb,
Kádár Katát elvesztették.”
„Hallod-e, te mónár gazda,
Vigy el engem éppen oda,
Éppen oda.

Vigy el engem éppen oda,
Hol elveszett Kádár Kata.
Pej paripám tied legyen,
S minden ékes öltözetem.”
Mónár gazda szót fogada,
Miklós előtt elindula,
Elindula.

És elvitte arra hejre,
Feneketlen tó szélére.
Onnan beszóllatt a tóba:
„Élsz-e, kincsem, Kádár Kata?”
Kádár Kata visszaszóla:
„Nálad nélkül alig lehet,
Alig lehet.”
 
Kezit fejire kulcsalta,
És beereszkedett oda,
És beereszkedett oda,
A nagy feneketlen tóba.
Az egyikből nevelkedett
Piros bársony liliomszáll,
Liliomszáll.

A másikból nevelkedett
Fehér bársony liliomszáll.
Addig, addig nevelkedtek,
Vizen fejül emelkedtek,
Vizen fejül emelkedtek,
Ott is összeölelkeztek,
Ölelkeztek.

Miklós annya ment sétálni,
Meg találta őket látni.
Vizi búvárt elhivatá,
Mind a kettőt kiásatá,
Mind a kettőt kiásatá,
Tövis bokorra rakatá,
Rárakatá.

Az egyiknek csináltatott,
Piros márványkő-koporsót,
A másiknak csináltatott
Fehér márványkő-koporsót.
Az egyiket eltemette
Az oltárnak háta mögé,
Háta mögé.

A másikat eltemette
Az oltárnak eleibe.
Az egyikből nevelkedett,
Fehér márvány liliomszáll,
A másikból nevelkedett
Piros márvány liliomszáll,
Liliomszáll.

Addig, addig nevelkedtek,
Míg össze nem ölelkeztek.
Miklós annya hogy meglátta,
Mind a kettőt leszakasztá,
Mind a kettőt leszakasztá,
Talpa alatt eltaposá,
Eltaposá.

Kádár Kata hogy meglátta,
Koporsóbúl feljajdula:
„Éltünkben üldözőnk vótál,
Holtunkba békét nem hagytál.
Kiért Isten jót ne adjon,
Szeretetlen társsal álldjon,
Társsal álldjon.

Szeretetlen társsal álldjon,
Kenyeretlenség találjon,
Kenyeretlenség találjon,
Soha senki meg ne szánnyon.
Éltünkbe üldözőnk vótál
Holtunkba békét nem hagytál,
De nem hagytál.”

A virágban továbbélő halott, illetőleg az egymástól tiltott,
de a halálban virágként egymásra találó, egymással összeölelkező
szerelmesek története mese- és költői motívumként az európai
népek folklórjában, sőt műköltészetében is széleskörűen elter-
jedt. Magyarul csak Erdélyből és Moldvából ismeretes ez a bal-
lada. A változatok között a mezőségi Visáról való a földrajzi
előfordulás miatt éppen olyan értékes, mint az eddig legkeletebb-
ről, a moldvai Klézséről és Somoskáról itt közzétett négy vál-
tozat. A gyűjtő Klézsén még több énekes ballada-készletéből
ismeri a balladát; három töredékes változatot le is jegyzett.

Kriza, Vadr. 3—7, 526. — Gragger 190—1, — Ortutay, SzNb.
297—8. — Solymossy: MNépr.² III, 83—5, 123. — Faragó—Jagamas 59—62. — Csanádi—Vargyas 434—8. — Vargyas, MB. 112—20. — Ortutay—Kriza 734. Leader 125—41.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 626-627.)