Jakab Károly

ismeretlen

1. Hová lettél, jó barátom,
Kedves, kenyeres pajtásom?!
Jakab Károly, jaj, meghalál,
Károly napján vígan valál.
Kiitta végső poharát,
Mert a halál rá akkor várt.

2. – Jaj, istenem, meglövének,
S vége már az életemnek.
Leginkább én azt búsulom,
Hogy kommandózásba halom.1

3. Meghalt kedves kenyeresem,
S élők közt már nem kísérem,
Mint barátomat, mezőbe:
Elmegyek a temetőbe,
Pár könnycseppel megtisztelem,
S még porában is könnyezem.

4. Példa valál barátságban,
Kedves minden mulatságban,
S hogy egy huncfut golyó ére,
Életednek vége leve.
5. Katonai szolgálatban,
Távol vótál, azt siratom,
Mikor lőn elenyészésed
És pompás eltemetésed. ||

6. Ó, egek! Jelen nem valék,
S kipótolhatatlan sírék.
Szívem érted, Károly, vérzik,
Halálodat sokan érzik.

7. Utolsó szavad hallása,
Szemeidnek lezárása2
Könnyebbítné bús szívemet,
Búbánatos életemet.

8. Ezt tőlem megérdemletted,
Mert vígságod nálam lelted.
Nyugodjék testednek pora,
Míg a nagy trombitaszóra
Dicsőülve föltámadok
S a Krisztusnak jobbján állok.

9. Akkor újra találkozunk,
Újra összebarátkozunk.
Míg főhadnagyságot értél,
Sok búbánatot szenvedtél.
Mi haszna hadnagyságodnak,
Meghótál ifjúságodba…

10. Tavaszod zöldellő vala,
De reménytelen elmúla.
Egy tiszti rang sem állandó,
Tisztességed3 elmulandó.

11. Szívem érted, Károly, vérzik,
Halálodat sokan érzik:
Sírva sírok, amíg élek,
Amíg én is hozzád térek… ||

12. – Édes, kedves, jó barátom,4
Kedves kenyeres pajtásom,
Ne sírjál érettem nagyon,
Se az én bús halálomon!

13. Hanem jusson az eszedbe,
Hogy nem élhetünk örökre.
Engemet már eltemettek;
De soha el nem feledtek.

14. Ámbár alszok hótak között,
De téged hozzám kötözött
A szeretet aranylánca,
Mely szívemet megvidítja.

15. Képed soká előttem jár;
Bár élők közt nem látlak már.
Éltél erénynek eleget,
Nyertél is érette eget.

16. Ezer szemnek könnycseppjei,
Sajgó barátod versei…
Szívem, Károly, érted vérzik:
Halálodat sokan érzik.

1. „Halok” helyett a rím kedvéért. Az itt említett „komandózás” arra mutat, hogy határőri tiszt volt az elesett Jakab Károly, s egy bajtársa énekli meg e búcsúztatóban.
2. A másoló szerint: benyomása.
3. Azaz: tiszti állásod
4. Itt megszólal a halott és siratóját az élet múló voltával vigasztalja.

 Jakab Károly és az előbb közölt Bedőket sirató gyászvers jellemzően tanúskodnak arról, mint fejlik ki a középkorban elterjedt halottbúcsúztatókból az újabb idők némely siratóballadája.

(Kanyaró 2015: 507–509.)

306. Jakab Károly (Háromszék )
Lelőhely: AKKvár–MsU 2105: 40–42. lap. Kanyaró Ferenc kézírása.

306.1. A ballada eredeti lejegyzése: MUEKvGyLtár 40. csomag ([Háromszéki népköltési gyűjtemény], 5–6 ív, l) betűvel jelölt adat, számozatlan lapok.)
 A vers eredeti lejegyzésének végén egy sor arról árulkodik, hogy a szerző valóban Erdős Lajos lehetett
(Lajos barátod versei), ahogy arra a Bedő Józsefet és Jánosost búcsúztató vers után a gyűjtő megjegyezte. (Kanyaró átírta a sort, így a főszövegben nem szerepel.) A két versezet együvé tartozását az is jelzi, hogy mindkettő távol áll a népi siratóénekektől, szerzőjük nem követte azoknak szerkezeti felépítését és szövegfordulatait. Egyéni megoldásokra törekedett, költői ambíciói azonban fordított arányban voltak tehetségével: rossz szerkezetű, rossz megfogalmazásoktól hemzsegő kusza verselmény került ki tolla alól, mellyel – szemmel láthatóan – Kanyaró sem tudott elboldogulni. Ő is belezavarodott az összevissza használt személyragok szövevényébe, s a javításai nyomán előálló filológiai változat sem jobb az eredetinél. Olykor még az is előfordul (főleg az előbbi, 305. sz. adat esetében), hogy Kanyaró „javításai” tovább rontják a szövegértés esélyét.
Hová lettél jó barátom
Kedves kenyeres pajtásom,
JakabKároly jaj meghalál
Károly napján vigan valál
Kiita végső poharát
Met rea akkor a halál várt.^{Mert a halál rá akkor várt.}
Jaj istenem meg lövének
S vége már az életemnek.
Leginkább én azt busulom
Hogy komandózásba holtom:
Meg holt kedves kenyeresem
S élők közt már nem kisérem.||
A barátosi ^{Mint barátomat} mezőbe
Elmegyek a temetőbe
Pár könnycseppel megtisztelem,
S még porában is szivelem ^könnyezem.
Példa valál barátságban
Kedves minden mulatságban,
S hogy egy hunczfut golyó ere
Életednek vége leve
Katonai szolgálatban
Távol vóltál ^vótál azt siratom,
Mikor lőn elenyészésed
Es pompás eltemetésed
Oh egek jelen nem valék
S kipotolhat^atlan kárt vallék ^sírék
Szivem érted Károly vérzik
Sokan halálodat érzik.^{Halálodat sokan érzik.}
Utolsó szavad hallása
Szemeidnek benyomása ^lezárása
Könnyebbitné bus szivemet
Bubánatos életemet.
Ezt töllem megérdemlette^d
Met vigságát nálam lelte^d.
Nyugodjék testednek pora,
Míg a nagy trombita szora
Megdicsőülve feltámadsz, ^{Dicsőülve föltámadok}
S a Krisztusnak jobbján állasz.^állok
Akkor ujra találkozunk
Ujra össze találkozunk ^barátkozunk,
Míg fő hadnagyságot értél
Sok nyomoruságot értél ^{búbánatot szenvedtél}
Mi haszna hadnagyságodba,
Meghalál ifju korodba.^{Meghótál ifjúságodba.}
Tavaszod zöldelő vala,
De reménytelen elmula.
Egy tisztirang sem állandó
Tisztességed elmulandó
Szivem érted Károly vérzik
Sokan halálodat érzik ^{Halálodat sokan érzik}
Sirok sirok ^{Sírva sírok} a mig élek
A míg én is hozzád térek.
Édes kedves jó barátom
Kedves kenyeres pajtásom
Ne sirjál érettem nagyon
Se az én bus halálomon.
Hanem jusson az eszedbe,
Hogy nem élhetünk örökre.
Jóllehet mán eltemetek
De soha el nem feledlek ^feledtek ||
Ámbár alszol hótak között,
De téged hozzám kötözött
A szeretet arany lánczon ^lánca,
Mely szivem megvidámitja ^{szívemet megvidítja}
Képed soká előttem jár,
Bár elők közt nem látlak már.
Éltél erénynek eleget,
Nyertél is erette eget
Ezer szemnek könnycseppjei
Lajos ^Sajgó barátod versei.
Szivem Károly érted vérzik
Sokan halálodat érzik ^{Halálodat sokan érzik}

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 783–784.)