Jáger Jóska

Ádám Joakimné, 98 éves

  Jáger Jóska nagy betyár vót. Bément oda a nagy bótba, fel vót őtözve kisasszonnak.

Bótos úrfi nem gondolta,
Kisasszonnal szólította.
- Üljön le a kisasszonka,
Mi tetszik, a vásárfia?

- Tetszik nekem olyan kendő,
Kinek ára nyolcszáz pengő,
Tetszik nekem olyan kendő,
Kinek ára nyolcszáz pengő.

  Nem tudom osztá, hogy vásárolt-e, nem-e, hát pénze nem vót.

  Erdélyi János miután felsorakoztatta kora leghíresebb betyárjainak nevét, azt írta: „Ezek a pusztai költészet fő hősei, s vajjon szabad-e kérdezni, hogyan bírják ezek annyira a nép szeretetét, hogy míg a történet emberei felejtvék, róluk híven él az emlékezet?  (Erdélyi János II. 1847. 453.)
  Veres Péter 1943-ban szintén visszatekintett a betyárok életére: „Elég baj az egy nemzetnek - írta -, ha az ilyen emberei nem tudnak becsületes úton érvényesülni, és pusztai szegénylegényekké, erdei zsiványokká, kocsmai verekedőkké válnak. Hiba van ott a rendszerben. Gondoljunk csak vissza, a híres rablók mindig az elnyomatás szomorú korszakában születtek. Sobri Jóska, Bogár Imre, Rózsa Sándor úgyis, mint élő emberek, úgyis, mint a parasztság képviseletében élő hősök a Ferenc császár idejében nőttek nagyra… Más körülmények között a 19. század nagy rablói is vagy jó katonák, vagy népvezérek, avagy talán kitűnő közigazgatási vezetők lettek volna. Vezérnek születtek, de csak rablóvezérek lehettek. A seregük pedig zsellérekből, földnélküli jobbágyokból állott. Ezek szerették, ezek rejtegették, ezek védelmezték őket”. (Veres Péter 1943. 11.)
  Ehhez még hozzá kell tennünk azt, amit Vargyas Lajos fogalmazott meg: „Ez a költészet sehol másutt nem ismeretes, ez a magyar parasztság 19. századi forrongásának, betyárvilágának költői terméke. Nagy költészet, amely széles skáláját fogja át az emberi szenvedésnek, a kétségbeesésnek, a dacos lázadásnak, a hatalom leleplezésének és a halál előtt való végső megrendülésnek”.  (II. 1976. 744.)
  Nemrég külön kötet jelent meg a betyárokról, amelynek előszavában Küllős Imola írta: „A szájról szájra terjedő dalokban, balladákban a pásztortüzek mellett, tollfosztóban, fonóban, dohánycsomózáskor és kukoricafosztáskor elhangzó betyártörténetekben a betyárok egyarcú, egyforma gondolkozású és magaviseletű legendás hősökként jelennek meg, akiket az Isten is azért teremtett, hogy a szegények jogaiért valaki kiálljon, nehéz sorsukon - ha ideig-óráig törvénysértő módon is - valaki könnyítsen”. (Küllős Imola 1988. 5.)

(Albert Ernő 2004: 318-319.)