Ilonácska és Györgyike
A kert fenekibe
Egy körtefa alatt
Ott ül Ilonacska
Györgyikével, sírnak:
„Tudd meg, Ilonacska,
Hogy én holnap mejek,
Mejek katanának,
Hogy legyek katana.
De nem sok időre:
Három esztendőre.
Tudod, Ilonacska,
Mit mondok én neked?
Hogy te ingem várj meg
Három esztendeig!
A három esztendő
Nem olyan sok üdő.
Ha meg nem várc ingem
Magad, Ilonacska,
Isten engedje meg:
Mikor elé jövök,
Kerek udvaridat
Ki kapjam seperve,
Testi koporsódat
Udvarodon lássam,
A te kapud előtt
Ingyen város legyen,
Papot s a diákot
Lábaidnál lássam.
Anyád s testvéreid
Téged sirassanak!”
„Eredj, Györgyi, eredj,
Ne átkojz meg ingem!”
Elment már Györgyike,
Elment katanának,
S Ilonacska, jaj, már
Itt maradatt másnak.
De nem sok időre
Hazajött Györgyike.
Kérdi egy szomszédját:
„Hol van Ilonacska?”
„El vannak, el vannak,
Eskünni el vannak,
El vannak, el vannak,
Eskünni el vannak.”
Elment már Györgyike,
Elment a templomba,
Lássa meg Ilonát
Már ő a templomba.
Mikor Ilonacska
Meglátta Györgyikét,
Szíve megszakadott,
S abba hejbe meghótt.
Elment már Györgyike:
Néjze meg Ilanát.
Szíve megszakadott,
S Györgyike es meghótt.
Az esküvőre megérkező kedves tragikus története Európaszerte kedvelt, a magyar folklórból azonban eddig csak moldvai csángó darabot ismerünk. Valószínűleg románból került át a moldvai csángóság balladakincsébe.
Faragó—Jagamas 149—51. — Ortutay—Kriza 752—3. — Faragó: NyIrk. VII (1963), 190—213.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 634.)