Ilona és Györgyi

S a kert fenekibe
Egy körtefa alatt
Györgyi Ilanával
Kettén sírának.

Györgyi sírval mondja
Ilanácskájának:
„Tudod-e, Ilana,
Hogy én hónap mejek,

Mejek katanának
Én el, az esztátnak,
De nem sok időre:
Három esztendőre.”

„Szaladj, Györgyi, magad
Én a téhéd leszek,
Met három esztendő
Nem ojan sok üdő.”

Györgyi sírval mondja
Ilanácskájának:
„Elmenyek, Ilana,
De nem várc meg magad.”

„Megvárlak, Györgyike,
Megvárlak tégedet,
Zisten engedje meg,
Meg nem várlak téged:

Te mikor haza jöcc,
Meghalva kapj ingem,
Zuccám kisepervel,
Kapum felfenyőzvel!”

Nagy szűvszakadásval
Elmene Györgyike,
Ilana ott maradt,
Nagyan sírval maradt.

Há tőtt, múlt az idő,
A három esztendő.
Ilanát rávették,
Hogy már menjen férhez.

Addig mondták neki,
Reavették vala,
Nagyan bánkodozval
Elmene Ilana.

Éppen mikor Györgyi
Jöve vala haza,
Elfelejtette vót
Édesapját, anyját,

Ilana házához
Indult vala hamar,
De mikor odament,
Hát ott mit lát Györgyi:

Utca kisepervel,
Kapu felfenyőzvel.
Megijede Györgyi,
Hogy meghótt Ilana.

Kérdi a szomszédját:
Hát itt mi történe?
„Meghótt ugye, meghótt
Az én Ilanacskám?”

A szomszédja mondja:
„Nem hótt meg, Györgyike,
Most van a templomba,
A pap most eskiti.”

Azt mikor meghallta,
Györgyike meghallta,
Sírval elindula,
Mene a templomba.

Hát amikor bément,
A pap kérdezgeti,
Kérdezi a nyírelt:
„Akarod-e venni

Magad Ilanacskát?
El akarod venni?”
„Akarom, akarom” —
Azt feleli neki.

Az eskitő pap es
Ilanacskát kérdi:
„Mondd meg, Ilanacska,
Hojzá akarc menni?”

Akkor Ilanacska
Lesütte ja fejit,
Csendesen ő mondá:
„Akaram, akaram.”

Akkor Györgyike es
Kiveve egy nagy kést,
S a szüvibe nyomta
Ilanacskájának.

Elesett Ilana,
Györgyi reaborult,
Megölelte vala,
Jajszóval siratta:

„Ilanám, Ilanám,
Szép, csendes Ilanám,
Ezt a halálodat
Te valltad magadnak,

Met így átkoztál meg,
Mikor én elmentem:
Meg nem várc ingemet,
Én halval kapjalak.

Nem kaptalak halval,
Tellem vót halálod,
Nem engedte szüvem,
Hogy másnál lássalak.”

Hazavitték sírval,
Sírval a templomból,
Nyútópadra tették
Fejér gúnyájába.

Nagy szűszakadásval
Apiktól s annyiktól,
De már Györgyikétől
Méges nehezebb vót.

Már három nap múlval
Az Ilana sírján
Megkapták Györgyikét
Meghalval, meghalval.

Meggyilkolta magát
Ő es aval késvel.
Irást hagyott vala,
Irást a fejinél.

Megkapta jaz apja
S az ő édesannya:
Hát veszik levelet,
Mikor azt olvajsák,

Azt írá ő benne,
Hogy ki őt megkapja,
Még haza se vigyék,
Tegyék belé oda

Ilana sírjába,
S az ő jobb karára,
Hogy legyenek ketten
Bár a túlvilágon.

Edesannya szegény
Megbolondult vala,
Meg az ők bújából
Györgyi halálára.

Már az édesapja
Nagyon síra vala:
„Mi tudott történni?
Hogy tud ez meglenni?”

Kivevék Ilanát,
Ki abból a sírból,
Odagyűlt a világ,
Oda, csuda látni.

Az ő édesapja
Belétette vala
Ilanacska mellé,
Belé Györgyikéjit.

S akkor reájik bújt,
Keservesen síra:
„Györgyikém, Györgyikém,
Elveszett gyermekem,

Mától elé felé
Nem nezek szemedbe,
Nem látlak én téged,
Sírba tesznek bele.”

Hát úgy sír a világ
Ezen nagy csudákon,
Eltemették őket,
Belé oda sírba.

Hát míg haza értek,
Meghótt édesanyjik,
Györgyi mellé tették,
Azt es oda tették.

Az esküvőre megérkező kedves tragikus története Európa-szerte kedvelt, a magyar folklórból azonban eddig csak moldvai csángó darabot ismerünk. Valószínűleg románból került át a moldvai csángóság balladakincsébe.

Faragó—Jagamas 149—51. — Ortutay—Kriza 752—3. — Faragó: NyIrk. VII (1963), 190—213.

Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 634.)