Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Ilona és Györgyi


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1955
Gyűjtés helye: Rácsila
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 359–364/112. sz.

Dallam



Szöveg

S a kert fenekibe
Egy körtefa alatt
Györgyi Ilanával
Kettén sírának.

Györgyi sírval mondja
Ilanácskájának:
„Tudod-e, Ilana,
Hogy én hónap mejek,

Mejek katanának
Én el, az esztátnak,
De nem sok időre:
Három esztendőre.”

„Szaladj, Györgyi, magad
Én a téhéd leszek,
Met három esztendő
Nem ojan sok üdő.”

Györgyi sírval mondja
Ilanácskájának:
„Elmenyek, Ilana,
De nem várc meg magad.”

„Megvárlak, Györgyike,
Megvárlak tégedet,
Zisten engedje meg,
Meg nem várlak téged:

Te mikor haza jöcc,
Meghalva kapj ingem,
Zuccám kisepervel,
Kapum felfenyőzvel!”

Nagy szűvszakadásval
Elmene Györgyike,
Ilana ott maradt,
Nagyan sírval maradt.

Há tőtt, múlt az idő,
A három esztendő.
Ilanát rávették,
Hogy már menjen férhez.

Addig mondták neki,
Reavették vala,
Nagyan bánkodozval
Elmene Ilana.

Éppen mikor Györgyi
Jöve vala haza,
Elfelejtette vót
Édesapját, anyját,

Ilana házához
Indult vala hamar,
De mikor odament,
Hát ott mit lát Györgyi:

Utca kisepervel,
Kapu felfenyőzvel.
Megijede Györgyi,
Hogy meghótt Ilana.

Kérdi a szomszédját:
Hát itt mi történe?
„Meghótt ugye, meghótt
Az én Ilanacskám?”

A szomszédja mondja:
„Nem hótt meg, Györgyike,
Most van a templomba,
A pap most eskiti.”

Azt mikor meghallta,
Györgyike meghallta,
Sírval elindula,
Mene a templomba.

Hát amikor bément,
A pap kérdezgeti,
Kérdezi a nyírelt:
„Akarod-e venni

Magad Ilanacskát?
El akarod venni?”
„Akarom, akarom” —
Azt feleli neki.

Az eskitő pap es
Ilanacskát kérdi:
„Mondd meg, Ilanacska,
Hojzá akarc menni?”

Akkor Ilanacska
Lesütte ja fejit,
Csendesen ő mondá:
„Akaram, akaram.”

Akkor Györgyike es
Kiveve egy nagy kést,
S a szüvibe nyomta
Ilanacskájának.

Elesett Ilana,
Györgyi reaborult,
Megölelte vala,
Jajszóval siratta:

„Ilanám, Ilanám,
Szép, csendes Ilanám,
Ezt a halálodat
Te valltad magadnak,

Met így átkoztál meg,
Mikor én elmentem:
Meg nem várc ingemet,
Én halval kapjalak.

Nem kaptalak halval,
Tellem vót halálod,
Nem engedte szüvem,
Hogy másnál lássalak.”

Hazavitték sírval,
Sírval a templomból,
Nyútópadra tették
Fejér gúnyájába.

Nagy szűszakadásval
Apiktól s annyiktól,
De már Györgyikétől
Méges nehezebb vót.

Már három nap múlval
Az Ilana sírján
Megkapták Györgyikét
Meghalval, meghalval.

Meggyilkolta magát
Ő es aval késvel.
Irást hagyott vala,
Irást a fejinél.

Megkapta jaz apja
S az ő édesannya:
Hát veszik levelet,
Mikor azt olvajsák,

Azt írá ő benne,
Hogy ki őt megkapja,
Még haza se vigyék,
Tegyék belé oda

Ilana sírjába,
S az ő jobb karára,
Hogy legyenek ketten
Bár a túlvilágon.

Edesannya szegény
Megbolondult vala,
Meg az ők bújából
Györgyi halálára.

Már az édesapja
Nagyon síra vala:
„Mi tudott történni?
Hogy tud ez meglenni?”

Kivevék Ilanát,
Ki abból a sírból,
Odagyűlt a világ,
Oda, csuda látni.

Az ő édesapja
Belétette vala
Ilanacska mellé,
Belé Györgyikéjit.

S akkor reájik bújt,
Keservesen síra:
„Györgyikém, Györgyikém,
Elveszett gyermekem,

Mától elé felé
Nem nezek szemedbe,
Nem látlak én téged,
Sírba tesznek bele.”

Hát úgy sír a világ
Ezen nagy csudákon,
Eltemették őket,
Belé oda sírba.

Hát míg haza értek,
Meghótt édesanyjik,
Györgyi mellé tették,
Azt es oda tették.



Megjegyzés

Az esküvőre megérkező kedves tragikus története Európa-szerte kedvelt, a magyar folklórból azonban eddig csak moldvai csángó darabot ismerünk. Valószínűleg románból került át a moldvai csángóság balladakincsébe.

Faragó—Jagamas 149—51. — Ortutay—Kriza 752—3. — Faragó: NyIrk. VII (1963), 190—213.

Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 634.)