Honvédi dal

Kéziratos énekeskönyvből

1. Jaj, a magyar nóta be szomorú,
Körülfogta hazánkat sok ború.
Komorrá lett a szabadság ege,
Nem csuda, mert van sok fergetege.

2. Piroslik a hajnal Szeben felől,
Az én szívem is változik belől.
Mindenünnen fenyít a háború,
Mégis víg a magyar, nem szomorú. ||

3. Mostan pedig be sokat szenvedett,
Hogy a szabadságért verekedett.
Áll most is a szabadság csatája,
A bátor magyar mindet kiállja.

4. De sok terhes felleg van Erdélyben ,
Megosztatott hol reggel, hol estve.
Nem kímélte tüzes koszorúját,
Mégsem tölthette rajtunk bosszúját.

5. Letört már egyszer az Urban szarva,
Mégis Erdélyország szélét marja.
Ez a pogány nem szűnik erében
Míg nem fürdik a maga vérében. ||

6. Négy nap hajtott gaz Pucner bennünket,
Hogy elfogja magyar seregünket.
De megállott ötödik nap múlva,
Észrevette, hogy meg van szorulva.

7. Itt a dolgot nem vette tréfára,
Hátravonult Károlyfehérvárra .
Fele része bevonult Szebenbe ,
Gyere, magyar, most nézz a szemembe.

8. Igen merész és bátor a magyar,
Majd úgy bánik veled, amint akar.
Jaj, bizony most nekikeseredik:
Tudjátok, hogy csúnyán verekedik. ||

9. Jót akar a magyar, ne bántsátok,
Igaz szándékát el ne rontsátok,
A magyarnak utolsó csepp vére
Felkiált az egek istenére.

10. Nem hever az ártatlanság porba:
Napfényre jön egymás után sorba
A magyarnak szentült igazsága.
Tanulja[!] természet nagysága.

11. Most derül fel a régi álnokság,
Az ausztriai nagy csalárdság.
E nagy ház ezt tovább nem vihette,
Mert nadályát Kossuth észrevette. ||

12. Métterniket mihelyt megtalálták,
Gonosz fortélyát mindjárt ellátták,
Kérte tőle a szamár[?] a sokat:
Add elő, mert nem beszélek sokat.

13. Kossuth mindjárt a régi könyveket,
Felkeresgeté a törvényeket,
Rátalált arra a törvényekre,
Kiért hullott a bús magyar könnye.

14. Kossuth Lajos, lelkesült bástyája,
Ezt kiáltja minden múzsa szája:
Éljen hazánknak e remek képe,
Tartsd meg, Isten király, nagyra lépe.

160. Honvédi dal. (H. n.)
Lelőhely: AKKvár–MsU 1210/A–C: 179–181.
 Feltehetően ebből a műköltői eredetű hosszú versből szublimálódtak A piski csata típusú népének előbbi (157–159. sz.) változatai. A kollektív népi emlékezet rostáján minden fölösleges szólam, minden mellékes okoskodás kihullt e versből, csak a közös élményt, a piski véres harcokat és a kivívott győzelmet megéneklő rövid, tömör és viszonylag stabil szerkezetű epikus ének maradt meg belőle.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 714.)