Hol van a fiatok?
„Anyám, édesanyám,
Rejtsen el engemet!
Jönnek az katonák,
Rabolnak el ingem.”
Csak odazúdula
Hetvenkét katona,
Hetvenkét katona,
Egész kompánia.
Hol van az fiatok?
Adjátok kezünkbe,
Hogy legyen katona
Az hadseregünkbe!”
„Felüték a zászlót
Kapunk félfájára,
Megverték az dobot
Szivem bánatára.
Hát, leszek katona,
De nem jó kedvemből,
Szolgálom a császárt
Nagy kételenségből.
Felteszem csákóját,
De nem kevélységből.
Csak a bú mondassa
Szomorú szivemből.”
Az előbb tárgyalt elrabolt leány balladájának párhuzamos férfi változata a törökkori rabságra hurcolás és az egykori katonafogdosás emlékének őrzője. Csanádi és Vargyas (565. l.) balladánkat az ún. katonaballadák közé sorolja, s így talán újabb keletűnek tekinti, magunk azonban az itt közölt két változatnak az elrabolt leány balladájával való szoros nyelv- és előadásbeli kapcsolata miatt jónak láttuk e csoportba sorolni.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 633)