Gyimesvölgye a hazám
Cserés erdő csárda előtt a lovam,
Lovam fején arany kantár, zabola,
Vezér lovam zálogba van pergőstől,
Én magam is kurta vason egyedül.
Nem akar a Vezér lovam regelni,
Rézpatkóját haragosan zörgeti,
Visszatekint, visszanéz a pusztára,
Amott jönnek a szuronyos zsandárok.
Egyik zsandár azt mondja a másiknak:
„Hová valók vagytok, kettős betyárok?”
„Gyimesvölgye, Csík vármegye a hazám,
Arra sirat ingem az éldes anyám.”
Dehogy sirat, még eszébe se jutok,
Mert nem tudják, hogy én fogságba vagyok,
Fényes lakat, rozsdás lánc a kezemen,
Jaj, Istenem, hogy sirat a kedvesem!
Dehogy sirat, rég el vagyok felejtve,
Meg se hótam s el se vagyok temetve,
Mikor mentem Szeredából lefelé,
Zörgettem a láncot a zárka felé.
Te bús zárka, hulljon le rólad a zár,
Csak még eccer lehessek szabad madár,
Ha még eccer szabad madár lehetnék,
Felfogadnám, többet fogoly nem lennék.
Noha a darabok némelyike helyi keletkezésű, balladás menetű rab-éneknek látszik, egyiknek-másiknak ismerjük földrajzilag távolabbi vidékekről való változatait is. Régebbi népköltési darabokból is kerültek át beléjük sorok; a II—III. darab madártól izenés motívuma éppen régi, már a XVII. századi virágénekekre is jellemző motívum.
Ortutay—Kriza 645—7, 777.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 639.)