Gyermekem vigyem-é?

Elindula, el es
Éfjú leán, kegyes,
Jobb karjára fogá
S az ő kicsi fiát.

Bal kezébe fogá
S a kéncses ládáját.
Mentek, mendegeltek
A setét erdőbe.

Nehéz vót a kéncse,
Nehéz a gyermeke.
Letevé ő őköt,
Gondolkozni kezde.

„Istenem, Istenem,
Vajon mit csináljak?
Kéncsemet vigyem-e?
Gyermekem vigyem-e?

Elviszem kéncsemet,
S itt hagyom gyermekem,
Met gyermek heljébe
Gyermeket ád Isten.

De kéncsem heljébe
Kéncset nem ád Isten.”
Letevé gyermekét,
S elvevé az kéncsét.

Sírni kezd gyermeke,
Keservesen kéri:
„Anyám, édesanyám,
Ne hagyj te itt ingem!

Bár csak azt engedd meg,
Fogjam küs újjadat,
Fogjam küs újjadat,
S menjek el utánnad!”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam,
Az égi madarak
Legyenek apáid;

Az erdei vadak
Legyenek anyáid.”
„Anyám, édesanyám,
Ne kérj átkot reám,

Mert az anyaátok
Megfogja gyermekit.”
Elindult az annya,
Még vissza se neze.

„Bár csak azt engedd meg,
Anyám, édesanyám,
Míg szememvel látlak,
Menjek el utánnad!”

„Nem kellec, nem kellec,
Futkosó kis fiam.
Az égi madarak
Legyenek apáid;

Az erdei vadak
Legyenek anyáid!”
Na hát elindula
Onnét édesanyja.

Sírval ott marada
Futkosó kis fia.
Menyen, mendegelget
A setét erdőbe.

Hát a begye tehen
Úgy bőgi a bornyát.
Letevé a kéncsét
Magos törfa alá.

Már ő úgy meghüle,
Kiesett a könyve.
„Istenem, Istenem,
Szerelmes Istenem,

E nem lelkes állat,
Méges hogy sajnálja,
Hát én lelkes állat,
Hogy tudám elhagyni.”

Ott hagyá ja kéncsét,
Visszafut fiához.
Hát a húsocskáját
Ágról ágra hányják,

S az égi madarak
Véribe ferednek.
„Istenem, Istenem,
Mit tudtam csinálni?

Egyetlen fiamat
Hogy tudtam elhagyni?”
Sírval visszatére
Kéncses ládájához.

Mikor visszatére,
Hát a kéncse sincsen.
„Istenem, Istenem,
Szerelmes Istenem!

Immá kéncsem sincsen,
Gyermekem es sincsen,
Mehetek le es fel,
Immá semmim sincsen.”

A gyermekével szemben kegyetlen anya balladai motívumának vannak nagyon távoli rokonai az európai folklóranyagban, maga e ballada azonban Kriza első udvarhelyi változatának közlése óta is csak Udvarhelyszékről és a moldvai csángóvidékről volt ismeretes. A legrégebbi moldvai változatot 1841—42-ben Petrás Ince (Rokonföldi) jegyezte le Klézsén. (Az egyik itt közölt változat is a Klézsével szomszédos Somoskáról való.) A moldvai előfordulás most öt új, a csángó változatokra jellemzően valóban terjedelmes darabbal s egy meseváltozattal gazdagodik. Ez utóbbit lásd kötetünkben a 260. sz. alatt.

Domokos—Rajeczky I, 84—6. — Kriza, Vadr. 317—8. — Gragger 181—2. — Domokos, MM.³ 280—1. — Faragó—Jagamas 83—6. — Csanádi—Vargyas 443—4. — Leader 296—300. — Ortutay—Kriza 735.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 627.)