Fújd el jó szél
Fúdd el jó szél, fúdd el
Búmat bánatimat,
Víz alámentjire,
Szélnek feljöttjire!
Fúdd be édesemnek
Meleg kebelibe,
Szálljon e szivire,
Hogy haljon meg tőle!
Mégse fúdd szegénnek,
Hogy élljen kedvire,
Fúdd be ződ lodzásba,
Lodzás közepibe.
Lodzás közepibe
Egy berekenyefa,
Berekenyefának
Harminchárom ága.
Harminchárom ágán
Harminchárom madár,
Ki kékbe, ki zőldbe,
Ki talpig fehérbe.
Az első két szakasz csaknem szó szerinti szövegében megvan már Petrás Incének éppen Klézséről származó gyűjteményében (1841—1842) és egy másik 1874-ben közzétett változatban. Krizánál egy másik énekkel egybeolvadt változatával találkozunk (Vadr. 11). Egy másik, Lészpeden lejegyzett teljesebb változatban az itt közölt 3. versszak lodzás szava helyén fizes (= füzes) van. — Változatát l. belefoglalva előbb „A pünkösti rózsa kihajtott az útra” kezdetű énekbe (219. sz.).
Domokos MM.3 313. — Domokos—Rajeczky I, 51—2
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 644.)