Fodor Eszter
Fodor Eszternek volt egy huszár kedvese,
De szomorán ment el hozzá egy este:
„Hallod, Eszter, mit mond a te jó anyád,
Ez életbe sohase enged hozzám.”
Fodor Eszter kifutott a konyhába,
Éles kése forog már a markába,
Meglátta ezt kicsi huga, kérdezte:
„Jaj, Istenem, Eszter néném, mit tettél.”
„Hadd el, hugom, neked is megmutatom,
A nyakadat éles késsel levágom.”
„Nem bánom én, Eszter néném, nem bánom,
Ha hazajön édesanyám, megmondom.”
Fodor Eszter kifut az istállóba,
Édesapját még álomba találja,
Édesapját tizenkét felé vágta,
Darabonként a Tiszába dobálta.
Meghuzták a gyászlányok a harangot,
Ezer felé viszi a szél a hangot.
„Lányok, lányok énrólam tanuljatok,
Huszárlegény szeretőt ne tartsatok.
Látjátok, én milyen bűnt cselekedtem,
Egy huszárér’ szüleimet megöltem.”
Fodor Eszter kiment a temetőbe,
Ráborul az édesanyja keblére,
„Kelj fel, anyám, őtözz fekete gyászba,
Eszter lányod hervad a börtönházba.”
Az I. helyi keletkezésűnek látszó balladatöredékben emlegetett Krakkó község esetében csak a Nagyenyed környéki Boroskrakkóra gondolhatunk, holott valószínűtlen, hogy a kalotaszegi Mérában éppen e távoli községre vonatkozó helyi keletkezésű ballada élne. Mindhárom ballada tárgya egyébként a magyar folklórban eléggé ritka szülőgyilkosság; a tragikum megokolása a szülői értetlenség, a fiúnak, illetőleg a leánynak szerelmesétől való eltiltása.
(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 640.)