Fehér László

ismeretlen

1. Fehér László lovat lopott
A fekete halom alatt,
Minden nyereg szerszámostul,
Csikós fékkel, kantárostul.

2. Utána megy1
Őtet fogni, hogy meglássa.
Egész vidék faláiból[!],
És csakugyan hadnagyostól.

3. – Isten jó nap’, hadnagy uram,
– Fogadj Isten, édes fiam.
Kinek hívnak, édes fiam,
– Majd megmondom, hadnagy uram.

4. – Van-e néked apád, anyád,
Igazán szólj, és meg ne bánd!
– Nincsen nékem apám, anyám,
Csak van nékem egy szép húgám.

5. Az én húgám Fehér Anna,
A lovamnak fehér lába.
– Nem kérdem én a lovadot,
Sem a te kedves húgodat, ||

6. Hanem kérdem a nevedet,
Különben rossz lesz teveled.
Vigyétek le a temlecbe,
Annak is a mélységébe.

7. Kezét, lábát vasra verve,
Kivallatok mindent vele.
Fehér Anna, hogy megtudta,
Hogy a bátyja fogva volna:

8. Fogd be, kocsis, a lovakat,
Tégy mellé sok aranyakat.
– Isten jó nap’, hadnagy uram,
– Fogadj Isten, gyöngymadaram.

9. Miért jöttél, szép aranyam?
– A bátyámért, hadnagy uram.
S ha a bátyámat kiadná,
Az Isten is megáldaná.

10. – A bátyádat kiadatom,
Ha az enyém léssz, galambom.
Nem szól arra Fehér Anna ,
Csak elmegy a folyosóra. ||

11. Csak elmegy a folyosóra,
Lefekszik a nyoszolyába.
– Alszol-e te, Fehér Anna ,
Édes kincsem, szép Diána?

12. – Nem aluszom, nem nyughatom,
Mert a sok puskalövést hallom.
– Csak aludjál, csak nyugodjál:
A bátyádnak vége van már.

13. – Hadnagy uram, hadnagy uram,
Átkozott légy, hadnagy uram!
Víz előtted megáradjon,
Sár utánad felfakadjon,

14. Lovad lába megbotoljon,
Földre téged agyonnyomjon!
Mosdóvized vérré váljon,
Kendőruhád meggyulladjon. ||

15. A kenyered kővé váljon,
Isten téged meg se áldjon,
Isten téged meg se áldjon!

1. [A kéziratban is csonka a sor.]

92. Fehér László (Kolozsvár)
Lelőhely: MUEKvGyLtár 18. csomag. Nagy Elemér VII. o. t. kézírása.
 A kolozsvári unitárius főgimnázium hetedik osztályos tanulója ugyanabban a tanévben (1895/96) gyűjtötte a ballada kolozsvári változatát, mint Kis András a sepsiszentgyörgyit. Tekintettel arra, hogy a Kis András szövege bekerült a Kisfaludy Társasághoz beküldött balladagyűjteménybe, a Nagy Eleméré pedig nem, megállapítható, hogy Nagy Elemér gyűjtését Kanyaró Ferenc csak a tanév második felében kapta kézhez. (A gyűjteményt Kanyaró 1896. május 18-án postázta, azt megelőzően az anyag rendezése nyilvánvalóan hónapokat vett igénybe, ami azt jelenti, hogy az újabb szövegek befogadását nagyjából a karácsonyi szünidőről visszaérkező diákok gyűjtésével zárta le Kanyaró.)
 Nagy Elemér kolozsvári változata kétségtelenül a ballada ponyvai redakciójának (Vö. ERDÉLYI János 1846. I: 383–386/386. sz.) egyenes leszármazottja. Erről tanúskodik a hosszú lére eresztett bevezető csaknem szó szerinti reprodukálása, a „gyöngymadaram”, „szép Diána” kifejezések jelenléte a szövegben. Ez a variáns mégis eltér azoktól a balladaváltozatoktól, melyeknek ponyvai előképe nyilvánvaló. Az ilyen típusú szövegek rendszerint azt mutatják, hogy a szóbeliségben leghamarabb a bevezető rész módosult, azt rövidítették le jelentős mértékben, ellenben a ballada érdemi részét csaknem hiánytalanul megőrizték. A kolozsvári változatban mindennek éppen a fordítottja történt: a hat és fél strófára terjedő bevezető után mindössze nyolc és fél versszakba sűrítve jelenik meg Fehér Anna drámája, megmutatva a ponyvai redakciónak azokat a részeit, melyek nem föltétlenül szükségesek a balladában. Hiányzik, például, az az epizód, melyben Fehér Anna megkeresi a bátyját, tanácsot kér tőle, mielőtt elfogadná a hadnagy feltételét; hiányzik Fehér Anna sok jövés-menése; nem hiányzik ugyan, de a kolozsvári változatban mindössze másfél strófára zsugorodott a hadnagy és Fehér Anna hajnali párbeszéde – ami Erdélyinél hat versszakot ölel fel. Mindezek következtében Nagy Elemér egy olyan változatot rögzített, amelyben – a bevezető részt nem számítva – egyetlen fölösleges szó, egyetlen fölösleges verssor sincs. S mindez úgy valósult meg, hogy végig a ponyvai redakció szövegéből építkeztek. (A halálraítélt húga típus ponyvai kapcsolatairól lásd OLOSZ Katalin 2011: 71–86, 162–187)

92.1. A ballada nyomtatásban: OLOSZ Katalin 2011:122–125.

(Olosz Katalin jegyzete; Kanyaró 2015: 658.)