Fehér Anna
Fehér László lovat lopott
A fekete halom alatt
Mindenféle szerszámostól.
– Tegyétek bé a tömlecbe,
Annak es a mélységébe!
Meghallotta Fehér Anna,
Hogy a bátyja fogva volna.
– Fogd bé, kocsis, a lovakot,
Tégy mellém sok aranyokot,
Hogy kiváltsam a bátyámot.
A hadnagyhoz mene Anna.
– Azér jöttem, hadnagy uram,
Hogy a bátyámot kiadja.
– A bátyádot kiadom, ha
Velem hálsz te az éccaka.
Fehér Anna elment ekkor,
Elment a börtönajtóhoz.
– Bátyám, bátyám, most kiveszlek,
Most kiveszlek és megvátlak,
Ha a hadnagy úrral hálok.
– Ne hálj vele, a huncuttal,
Akasztófára valóval.
Ne hálj vele, a huncuttal.
Szüzességedet elveszi,
Bátyádnak fejit veteti.
Megbúsulá magát Anna,
Visszament a palotára,
Lefeküdt a nyoszolyára.
Egyszerre csak azt hallotta,
A fegyverek ropognának.
– Jaj istenem, jaj istenem,
Most vége van a bátyámnak!
A hadnagyot megátkozta:
– Átkozott légy, hadnagy uram!
Lovad lába megbotoljék,
Téged a fődre tiporjék,
Mosdóvized lánggé váljék,
Törlőkendőd meggyúladjék!