Balladatár


Címek
1   a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Évek
1837   1839   1853   1854   1856   1857   1859   1860   1862   1863   1864   1865   1866   1867   1868   1869   1870   1871   1873   1875   1882   1894   1895   1896   1897   1898   1899   1900   1901   1903   1904   1905   1906   1914   1933   1934   1936   1937   1938   1939   1940   1942   1943   1945   1946   1947   1949   1950   1951   1952   1953   1954   1955   1956   1957   1958   1959   1960   1961   1962   1963   1964   1965   1966   1967   1968   1969   1970   1971   1972   1973   1974   1975   1976   1977   1978   1979   1980   1981   1982   1983   1984   1987   1988   1990   2013   2014   ismeretlen  

Helymutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   z  

Névmutatók
a   b   c   d   e   f   g   h   i   j   k   l   m   n   o   p   r   s   t   u   v   w   z  

Fábián Gyula


Gyűjtő: Kallós Zoltán
Gyűjtés ideje: 1946
Gyűjtés helye: Magyarvista
Közlő: Kallós Zoltán
Közlés ideje: 1971
Megjelenés helye: Kallós Zoltán 1971: 474-476/175. sz.

Dallam



Szöveg

Ingem hinak Fábián Gyulának,
Ingem soroztak bé katonának,
Kardot kötnek az én ódalamra,
Sárga szíjút karcsú derekamra.

„Anyám, anyám, csak azt engedje meg,
Szíp babámnak koszorút köttessek
Vaj szegfübül, vaj majoránnábúl,
Vaj a szívem belső fájdalmábúl!”

„Fiam, fiam, én azt nem engedem,
Szegén kislányt ne hozz ide nekem,
Szegén kislányt ne hozz a házamhoz,
Ne hozz szígyent grófi családomhoz.”
 
„Anyám, anyám, csak aztat ne mondja,
Szíp babámat szeginnek ne hívja,
Mert én egy gróf, de ő egy árva lány,
Az én szívem csakis ilyent kíván.”

Szegény Gyula kiment a kiskertbe,
Le is ült a diófa tövibe,
Fájó szívvel feltekint az égre,
Hogy is legyen életének vége.

Egyet robbant, már Gyulának vége,
Mind elfojt az ő szép piros vére,
Édesanyja kifut a kiskertbe,
Ottan látta Gyuláját leesve.

Édesanyja eljajdítja magát,
Mikor a földön meglátta fiát.
„Édes fiam, mit csináltál magad,
Életedet egy lányért áldoztad?”

Az árva lány kiníz az ablakon,
Most kísirik Gyulát ravatalon,
Most mondják meg a Gyulám anyjának,
Grófkisasszonyt válasszon fiának.

Olvad a hó, tavasz akar lenni,
De szeretnék kík ibolya lenni!
Kík ibolya Gyulám sírkertjébe,
Hogy tűzzen fel szerelmes szívébe.

Az árva lány bemegy a sírkertbe,
Leborul a sírhalom elébe:
„Gyulám, Gyulám, szívemnek reménye,
Nálad nékül nincs a napnak fénye.
 
Nincs a napnak fényes ragyogása,
Bús szívemnek megvigasztalása,
Mind azt mondják: nincs csillag az égen,
Mér’ tették bé Gyulámat a földbe.”



Megjegyzés

A szerelmesétől társadalmi helyzete miatt tiltott és ezért a halálba menekülő legény itt közölt balladájának első versszaka más népköltési darabokból idekerült részletnek látszik. A tragikus öngyilkosság indítóokának azonos volta — egészen távolian — klasszikus balladáink közül a Kádár Kata balladájával rokonítja ezt a folklórdarabot.

(Szabó T. Attila jegyzete; Kallós Zoltán 1971: 639.)