Esik eső, szép csendesen csepereg
Princz Józsefné Asztalos Julianna, 40 éves
Esik eső, szép csendesen csepereg,
Bogár Imre a kocsmába kesereg.
– Kocsmárosné, bort hozzon az asztalra,
Legszebb lányát állítsa ki strázsára!
– Én a lányom strázsára nem állítom,
Amoda jön kilenc zsandár, lóháton.1
Bogár Imre ezt se vette tréfába,
Felpattant a kis pej lova hátára.
El is indult Bogár Imre messzire,
Egyenesen az erdő közepére.
Lova lába megbotlott egy fenyvesbe,
Ott fogták el Bogár Imrét örökre.
– Arra kérem az őrmester urakat,
A lovamat ne lőjék ki alólam.2
– Ejnye, azt a kutya betyár mindenét,
Lovát félti, nem a betyár életét.
– Arra kérem az őrmester urakat,
Eresszék el nékem a jobb karomat,
Hadd írjak a kedves feleségemnek,
Meg annak a két árva gyermekemnek.
Sem kondásnak, sem juhásznak ne jadja,
Apja után betyárságra tanítsa.3
1.–3. A dallam második felére énekli
49–51. Bogár Imre
Az egykor rettegett betyár két balladatípusnak is hőse.
I. A népszerű, Zavaros a Tisza kezdetű betyárballadának csak három változatát tudtuk lejegyezni, a Szamoshátról, tehát éppen a Tisza szomszédságából nem került elő.
A 49. sz. dallamot vö. a 45. sz.-val; az 50. sz. dallamot vö. a 71, 86. sz.-val.
Vö.: Ortutay – Kriza, 182–183. sz.; Albert – Faragó, 96–103. sz.; Jagamas – Faragó, 83. sz.; Ráduly, 70–73. sz.; Vargyas, 101/187. sz.
Dallamváltozatok:
49. sz. I. A dallam első felére ismétli.
II. Az Esik eső, szép csendesen csepereg kezdetű balladának (Lova lába megbotlott típus) tizennégy kutatóponton húsz változatát jegyeztük fel. Tíz esetben a – Szamosháton és az Érmelléken – Bogár Imréről éneklik a balladát, nyolc változatban Rózsa Sándor, a két tövisháti faluban Csali Pista a ballada hőse. A balladát a legfiatalabb korosztálytól a legidősebbekig ismerik, ez a népszerűségének és elterjedtségének bizonysága. Nők éppen olyan gyakran éneklik, mint a férfiak.
Vö.: Ortutay – Kriza, 199. sz.; Albert – Faragó, 126–138. sz.; Ráduly, 74–76. és 165–166. sz.
Megj. Albert – Bura, 8. sz.
Dallamváltozatok:
51. sz. 1.–3. A dallam második felére énekli.
(Bura 1978: 207.)